10
JúN
2016

A PTE filmszakos hallgatóinak és a Szent Mór Iskolaközpont közös kiállítása

Új meghívó-1

Új meghívó-2

Az eseményről a PAX TV honlapjáról átvett cikk:

FILMSZAKOS EGYETEMISTÁK KÖZÖS KIÁLLÍTÁSA A

SZENT MÓR ISKOLAKÖZPONT DIÁKJAIVAL

Pécs – Június 7-én délután négy órakor a PTE BTK filmszakos hallgatóinak és a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő Szent Mór Iskolaközpont diákjainak közös kiállítása nyílt meg a PTE Ifjúság úti aulájában. A középiskolások és egyetemisták festményei július végéig tekinthetők meg.

A kiállítás a pécsi Szent Mór Iskolaközpont, a Pécsi Tudományegyetem és a Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közös együttműködésével jött létre. Az együttműködésre az Inspiráló művész életművek, életpályák – bontakozó tehetségek című tehetséggondozó program pályázatának köszönhetően kerülhetett sor.

A kiállítási anyag elkészítésének irányítója a PTE BTK Filmtudományi és Vizuális Tanulmányok tanszékének oktatója, Kling László festőművész volt.

„Az egyetemen tartottam Színtan és kompozíció-kurzust, ahol az volt a hallgatók feladata, hogy a természetben formákat, színeket, motívumokat figyeljenek meg, és ezeket továbbgondolva hozzanak létre képzőművészeti munkákat. Ehhez a hallgatói csoporthoz csatlakoztak a Szent Mór-os diákok, az iskola Kovalovszky Éva által vezetett képzőművészeti műhelyének tehetséges gimnazistái. A kiállítás képei az egyetemen tartott alkotói napokon születtek: a diákok is bejöttek a tömbösített egyetemi órára, ahol először színelméletről és kompozíciós ismeretekről beszéltem nekik, majd szó esett különböző klasszikus és kortárs technikákról is. Ezt követően az egyetem mögötti botanikus kertben, a parkban, a pálmaházban gyűjtöttek motívumokat, sőt, az alkotói munkát is a szabadtéri helyszíneken kezdték meg. Nagyon ügyes alkotások készültek el végül: izgalmas volt látni, ahogyan a diákok a képeken kialakították saját formavilágukat.” – mondta el Kling László.

Az alkotói napok és a kiállítás sikeres megvalósulása után a Szent Mór Iskolaközpont képzőművészeti műhelye és a bölcsészkar Filmtudományi és Vizuális Tanulmányok tanszéke további hasonló közös projekteket is tervez.

A PTE Ifjúság úti aulájában látható kiállítást július végéig tekinthetik meg az érdeklődők.

Fotók: Loósz Róbert

1217_6583_zoomed__mg_8148

1217_6584_zoomed__mg_8157

1217_6586_zoomed__mg_8322

1217_6587_zoomed_dscn4657

1217_6588_zoomed_dscn4661

1217_6589_zoomed_dscn4662