21
OKT
2016

Csorba Győző szavalóverseny

14718718_1839015032996552_3601708033036598070_nSzombaton, október 15-én iskolánk szervezésében megrendezésre került a regionális Csorba Győző versmondó verseny. Az eseményen számos iskola képviseltette magát dél-dunántúli megyékből, 30 versenyző mondhatta el verseit a jeles szaktekintélyekből álló zsűri előtt. A kiváló rendezvény méltó emléket állított Csorba Győzőnek és pécsi, ill. pécsi kötődésű költőtársainak. A diákok, akik két külön korcsoportban is indultak, kivétel nélkül szépen szerepeltek, nem volt könnyű kiválasztani a legjobbakat. A győztesek közül ki kell emelnünk iskolánk tanulóját, Martos Hangát, aki a második korcsoportban szerzett első helyezést, ill. Palai Irént és Stauróczky Évát, akik külön díjat ill. negyedik helyezést értek el. A 10-12. évfolyamos tanulók versenyén a következő eredmények születtek:

  1. helyezett: Martos Hanga Szent Mór Iskolaközpont Felkészítő tanára: Hoffmanné Toldi Ildikó
  2. helyezett: Balaskó Bence PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium Felkészítő tanára: Pethőné Nagy Csilla
  3. helyezett: Farádi Szabó Martina Leöwey Klára Gimnázium Felkészítő tanára: Tamás Csilla

14731137_1839012182996837_10908593368136379_n

Különdíj: Palai Irén Szent Mór Iskolaközpont Felkészítő tanára: Gáspárné Kiss Barbara

Különdíj: Stauróczky Éva Szent Mór Iskolaközpont Felkészítő tanára: Szakács Emília

14590292_1839010789663643_932472530453604229_n

A díjazottak értékes tárgynyereményeket nyertek.

Reményeink szerint a verseny e jeles jubileumi emlékévtől kezdve minden tanévben megrendezésre kerül majd és a jelenlegi alkalomhoz hasonlóan sok diákot vonz. A továbbiakban mellékeljük az esemény megnyitó gondolatait, melyet iskolánk tanára, Pintér Ábel mondott el a szavalóverseny előtt.

14716094_1839010859663636_4007808685406139784_n

„Szeretettel köszöntöm a jelenlevő érdeklődőket, a versmondó fiatalokat, a felkészítő tanárokat, szervezőket. Külön köszöntöm a verseny zsűrijét, prof. dr. Nagy Imre urat, a zsűri elnökét , valamint  Minárik Tamást, az Általános Nevelési Központ igazgatóhelyettesét, Kazinczy-díjas magyartanárt  és Bozsoki Petrát, a Kritikai szalon szervezőjét, doktoranduszt és a zsűri tagjait. Tudásuk, tapasztalatuk biztosíték a jó döntésre!

A Csorba Győző Szavalóversenyt nem véletlenül most tartjuk meg. A költő 100 éve született, centenáriumát ünnepli a város különféle rendezvényekkel, a versmondó versennyel pedig emlékezik rá és ünnepli a mi iskolánk is.

De miért is ünnepel a város és vele mi is egy költőt? Milyen ember volt Csorba Győző? Miért érdemli meg az emlékezést, az ünneplést? Az idő szorít, ezért megpróbálom a lehetetlent: néhány szóval és néhány idézettel bemutatni a versmondó versenyünk névadóját.

Csorba Győző olyan pécsi költő és pécsi polgár volt, aki ebben a városban született, itt is halt meg 79 éves korában, s egész életét a városban, a városért dolgozva élte le, fél évnél hosszabb időre egyhuzamban nem hagyta el azt. Pécs volt számára a város, ahogyan írta a Séta és meditáció c. versében: „Nekem: a VÁROS mindörökre.”

Bertók László, azóta szintén Kossuth-díjas költőtársa, így írt róla: „Csorba Győző művészetével, írói műhelyével, emberi tartásával több, mint fél évszázada fémjelzi a pécsi irodalmat és kultúrát […]. Baumgarten-díjas  (1947), kétszeres  József  Attila-díjas (1957, 1972), Kossuth-díjas (1985), Pécs város díszpolgára (1986). Hetvenötödik születésnapja alkalmából, mivelhogy betegeskedett, a köztársasági elnök személyesen hozta el Pécsre, s adta át neki az újabb kitüntetést, a Magyar Köztársaság Érdemkeresztje Középkeresztjét.” 

Pályatársa, szívbéli barátja Weöres Sándor 1978-ban írt szavai talán a kitüntetések sorolásánál is többet mondanak róla: „Csorba Győzőben láttam a feltétlenül valódi költőt, a hazugságmentes abszolút lírikust… Pécsi családi körében, társas magányában az örökkévalóságnak dolgozik.”

Csorba Győzőt sokan szerették életében, megbecsülték, mint a kitüntetései is mutatják, de az ő éleslátását a dicséretek nem homályosították el. Pontosan érezte, tudta, hogy a líra, a vers kiszorulóban van a „modern” ember életéből. Pedig hol volt még akkor az internet, a mobiltelefon, az iPod és a többi… Azt írta Húsz-harminc című versében, ha majd a kórház-kert juharfáinak kis propellereivel ő is a földre hull, nem történik semmi különös: „s itt minden megy tovább / ahogy mondtam / talán húsz-harminc embernek fogok / hiányzani.” Ezért különös öröm, hogy láthatjuk most itt a fiatalokat, s azt, hogy csak itt, csak ennek az iskolának a szavalóversenyén negyvennél többen indultak, hogy megmutassák, szeretik a verseket és értik Csorba költészetét.

A költőt egyszer, még 1988-ban, megkérdezték, nem fáradt-e ki a költészet rugója? Csorba így válaszolt:
Akik ma azt állítják, hogy az emberek nem szeretik a költészetet, rosszul közelítenek hozzá. Senki sem általában szereti a verseket, hanem van néhány kedves költője, őket vagy esetleg egyetlen költőt olvas szívesen. Gyakran előfordult, hogy versem hangzott el a rádióban, utána valaki levélben megkért, hogy küldjem el neki. Nyilván akad az országban egy-két ember, akinek lelki alkata hasonlít az enyémhez, legföljebb nem tudja versben megfogalmazni érzéseit. Téves elképzelés tömeghatásban gondolkozni. Ha csak egyetlen embert megérint a vers, már megérte. Hogy ma kevesebb az ilyen ember? Lehetséges. Sajnálok mindenkit, akinek eldugult a füle és a szíve.”

Ha a fiatalok szívében él valaki, akkor örökké él. Csorba legtöbbször a fiatalokat hiányolta az olvasókkal való találkozásokon, most biztos örömmel látná: mennyi fiatal jött el az évfordulójára, hogy a verseit elmondja. Kérem, ne feledjék el, ha mindegyikük csak egy ember fülét, szívét rányitja a lírára, máris megduplázódik a versszeretők köre, s ha az Önök által a versnek megnyert emberek megint egy-egy másikat megfertőznek a versszeretettel, és így tovább, a sor a végtelenségig lesz bővíthető. Munkájuk látszólag nem mozgat tömegeket, de kitartásukkal csodát tehetnek. A csodához vezető egyik lépcsőfok lehet ez a verseny, ezért nagyon köszönjük a versmondóknak és felkészítő tanáraiknak, hogy Csorba Győző verseit és a VERSEKET elhozták, tolmácsolják nekünk.

Végül figyelmükbe ajánlom a költő mondatait, kérem, szívleljék meg, s adják tovább ezt a költői hitvallást:

Szűnjék meg a „líra” szó ábrándot, lágyságot, pódiumot asszociálni. Álljon a költészet az ember útjába, keveredjen ételébe, italába, üljön mellé örömében, bánatában, munkájában, pihenésében. Ne lehessen tőle szabadulni, ne lehessen kikerülni, mellőzni, félretenni. Aggasztóan csonkul az ember: nem a vers lesz a fő vesztes, ha ez is kiesik életéből.”

Amikor most átadom a szót a versenyzőknek, azt kérem tőlük és tanáraiktól, tegyenek meg a verseny után, a hétköznapokban is mindent azért, hogy ne csonkuljon tovább az ember, ne essen ki életéből a vers!

Köszönöm a figyelmüket!

KÉPGALÉRIA
Bánkuti Csenge facebook-oldaláról