11
áPR
2017

Tanári lelkinap Pál Ferenc atyával

Nem titkolt célunk volt, hogy kimozduljunk, „zarándokoljunk” el valahová, és ott próbáljunk meg elmélyedni, lelki táplálékot szerezni.

Mindehhez április 10-én a budapesti Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont adott otthont számunkra, ahol Pál Ferenc atya (Pálferi) tartott nekünk előadást. A szó szoros értelmében elő is adta, el is játszotta azokat az emberi mozzanatokat, gesztusokat, szomorú és vidám eseményeket, amelyeket mondanivalója szolgálatába állított. Egyik pillanatban sírtunk, a másikban nevettünk, így az érzelmek felkeltésével át is éltük mindjárt azokat a tartalmakat, amelyeket így sokáig megőrizhetünk, tovább gondolhatunk.

Előadásának első témája az önmegvalósítás dimenzióra, a helyes önbecsülés megértetésére irányult. Szándékosan nem beszélt a pozitív önértékelésről, a reális önértékelésről, hanem arról, hogy miként tekintsünk magunkra, hogy az élet különböző szituációiban szorongás nélkül megállhassuk a helyünket. Először is virágnyelv és csúsztatások nélküli, őszinte és egyértelmű megfogalmazásokat kell használnunk önmagunk értékelésénél, vagy éppen a gyónásnál.

A lelki béke megléte nagyrészt függ attól a viszonytól, amelyet az Istennel kapcsolatban érzünk. A jó hír, hogy szabadon eldönthetjük, hogy egy életen át haragszunk Istenre saját hiányosságaink miatt, vagy pedig hálásak leszünk neki mindazért, amink van.

Ezután az önmegvalósítás fontosságáról szólt: erős ÉN-re van szükség, pl. ez nyilvánul meg a szenteknél, sikeres embereknél, élsportolóknál, hírességeknél. Viszont még fontosabb a MI, a társas kapcsolatok kezelése, pl. egy párkapcsolatban vagy akár egy munkahelyi közösségben. Az ÉN és a MI nagyon tudatosan meglévő egyensúlyára van szükség. Az alkalmazkodás nehézségeiről is szó volt. A kényszerből vagy a szabadon működő alkalmazkodás között óriási különbség van, és hosszú távon meghatározza boldogságunkat vagy éppen tartós boldogtalanságunkat. A szabad választás révén sok energiánk marad, és nem vezet kimerüléshez! Nem kell „túlalkalmazkodnunk” sem magunkat.

Pedagógusokhoz szólva nagyon határozottan kijelentette, hogy mi példák vagyunk a gyermekek előtt, és elsősorban nem okos, hanem boldog tanárokat kellene látniuk bennünk növendékeinknek; így válhatunk követendő mintává, és így szerethetjük őket megfelelően.

A szabad alkalmazkodásra jó példa, hogy szükséges saját magunkra is fordítanunk időt, örömet, mégpedig bűntudat nélkül. Ha minden másodpercünket csak másokra áldozzuk, nem marad időnk saját regenerálódásunkra. Pálferi atya egyébként a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen Mentálhigiénés szakembere is, úgyhogy ezen gondolatainak valóban tapasztalatokra épülő súlya van.
Tehát a helyes önértékelés legfontosabb eleme, hogy szorongás nélkül legyek képes alkalmazkodni. Ha nem működik, fennáll a harag és az agresszió sokat romboló veszélye is.

Ezután érkezett meg az önmegvalósítás dimenzióinak 3. fázisához, a MINDENKI kategóriájához. Ehhez az emberek azon érzése vezet, amelyben olyanok szeretnének lenni, mint a többiek, mint mindenki.
Itt egy nagyon megindító történetről hallhattunk, amikor az egymásnak már sok fájdalmat és szenvedést okozó zsidó – palesztin ellentétek gyermekhalálokhoz vezettek. Egy közösségbe kerültek a gyermeküket elveszítő szülők, és nehéz volt elérni, hogy ne a másik félhez tartozó társaikat okolják fájdalmaikért. Amikor ebben a közösségben mégsem jutottak semmire, nem tudtak, nem akartak megbékélni a zsidók a palesztinokkal (ill. fordítva), egy síró és megbocsájtani nem képes édesanyától megkérdezték, hogy milyen színűek a könnyeid? Ezután értette meg, hogy mind ugyanúgy gyászolnak és sírnak – mint bárki más! A MI és a MINDENKI egyformán fontos, itt is nagyon lényeges kérdés az egyensúly megtalálása.

ÉN – MI – MINDENKI = egyensúlyban, szabadon – ez vezet a lelki békére, a teljes élet igazi átélésére.

Még egy személyes emléke is volt az előadónak, aki élsportoló volt fiatal korában, és egy testépítő barátjával történő beszélgetés során rájött arra a talányos gondolatra, hogy sokszor ott vagyunk a leggyengébbek, ahol a legerősebbek vagyunk…

Az előadás következő főtémája az ÁLDOZAT-HOZATAL kérdése volt.

Mindjárt a leggyakoribb problémát írta le nekünk több példán keresztül: a „sebzettség-központú spiritualitást”. Ez magyarul úgy értelmezhető, hogy sokan úgy vélik, hogy nem hallgatja meg őket az Isten, pedig mennyit kérik rá! Ez egy másik nagy gondra világít rá: a kötődési zavarra. Sokak Istenhez fűződő viszonya a szükségeshez képest fordított – az ÉN-ből indul, és várja, hogy Isten figyeljen rá. A valóságban nekünk kell Isten felé fordulnunk, és meghallgatnunk Őt. Az én központú spiritualitás igen fárasztó és eredménytelen.

Az Isten-központú spiritualitásra legjobb példa az Újszövetségi bibliában Márta és Mária megfigyeléséből érthető meg jól. A praktikus és szükségesnek látszó dolgokban elmélyedő Márta nem jut el odáig, ameddig testvére, Mária, akinek azt mondja Jézus, hogy ő a jobbik részt választotta, és nem is fogja elveszíteni soha!

A boldogtalanság, Isten okolása a bajokért tipikusan az én-központú spiritualitás tünete!
El kell engednünk ragaszkodásainkat. Az Isten-központú spiritualitás esetén nem kell, nincs mit elengedni, én is Isten része vagyok. Nem áldozat vagyok, hanem én ajándékozom oda magam! Ezt a spiritualitást kell keresnünk. Így megértjük, hogy Jézus sem áldozat lett, hanem Ő maga ajánlotta fel az életét értünk.

Pálferi atya a személyesség mélységével is megajándékozott bennünket. Az előadás végén röviden beszélt saját magáról. Kijelentette, hogy 50 évesen ő már nem akar rendkívüli lenni. De természetesen szeretne még sok rendkívülit tenni.

Zenész példát is hozott gondolatai zárására; Szvjatoszlav Richter zongoraművészt, aki kívülről tudta a zongorairodalom legtöbb remekét, idősebb korában kottát rakatott ki a zongorára koncertjein. A kérdésre, hogy talán romlik a memóriája, úgy reagált, hogy egyáltalán nem; a kotta azt jelképezi, hogy neki már nagyobb öröm közvetíteni valami nagy értéket, mint önmagát előadni.

A lelki program a délutáni szentmisével zárult, amelyet az intézet bensőséges hangulatú kápolnájában Nagy Norbert atya celebrált. Az énekek nagy része a nemrég lezajlott Musica Sacra Egyházzenei Énekversenyünk legszebb nagyböjti dalaiból lett kiválasztva. Jó érzés, hogy kápolnában, egy szentmisén mindig otthon érezhetjük magunkat.

KÉPGALÉRIA
(Telefonnal készült fotók)