15
FEB
2020

Máriagyűdi lelkigyakorlaton járt a 12. g osztály

Febr. 7 – 8 között a 12.g osztály lelkigyakorlaton vett részt Máriagyűdön. Péntek délután 17:00 – kor indult el a buszunk. Az út kb. 30 perc volt. Mikor megérkeztünk, nagy szeretettel fogadtak minket. Miután elmondták a szabályokat, elfoglalhattuk szobáinkat. 3 fős szobák vártak minket. Miután pihentünk egyet, elmentünk vacsorázni. Evés előtt Attila atya elmondta gondolatait; hogy miért is vagyunk itt. Ezután elfogyasztottuk a finom vacsorát. Eközben észrevettük, hogy a tányérok aljára különböző színű kis cetlik vannak tixóval ráragasztva. Ez később nagy szerepet játszott, ugyanis színek szerint lettünk beosztva a kis csoportokba. A következő feladat az volt, hogy válasszunk egy képet. Az irányító kérdés az volt: „Hogy vagyunk most?” Ez alapján választottunk egy képet. Választásunkat ezután a csoportokban megosztottuk egymással. Utána a képeket felragasztottuk egy nagy papírra. Ezután elő kellett vennünk a költői énünket, ugyanis írnunk kellet egy Haikut. Miután ezzel végeztünk, Mazsi néni vetített nekünk egy diasort. Ezután kimentünk sétálni a kertbe, több állomáson megálltunk, ahol hallhatunk egy-egy gondolatot. Nagyon hangulatos és szép volt. A sétálás után bementünk a templomba. Ott énekeltünk és egy kis beszédet hallhatunk. Mindezek után visszatértünk a szobáinkba. Este annyira fáradtak voltunk, hogy kevés beszélgetés után elaludtunk. Másnap 7:00 – kor volt ébresztő. Ezután imádkoztunk, majd reggeliztünk. Csoportjainkban az egyházról beszéltünk. Igazán érdekes volt, hogy ki mit gondol. Majd az egyházzal kapcsolatos szavakat írtunk kis papírokra, melyeket aztán felraktunk egy nagy közös táblára. Amikor mindent megbeszéltünk, a szentmisére hangolódtunk. A mise után még megkínáltak minket egy finom ebéddel. Ezután indultunk haza Pécsre. Sokáig emlékezni fogunk ezekre a napokra.

Tarjányi Hanna – 12. g osztályos tanuló