02
MáR
2020

A Pesti Művész Színház előadása iskolánkban

Csengő-Bongó királyság

Február 25-én, kedden az első évfolyam meghívást kapott a Papnövelde koncerttermébe egy színházi előadásra.

A Lázár Ervin programba bekapcsolódva láthattuk a Pesti Művész Színház zenés mesejátékát, Csengő-Bongó királyság címmel.

A megérkezésünkkor már állt a díszlet. Egy csodás királyi várat láthattunk, körülötte sűrű erdőt. Az elsősök csendben és fegyelmezetten várták a kezdést. Kiderült, hogy még hiányzik egy mesebeli „varázscsizma”, amivel bárhová el lehet jutni… Nemsokára megérkezett a hiányzó kellék és kezdődhetett az előadás.

„Azért hívták Csengő-Bongó királyságnak, mert mindig csengett bongott az ének, az emberek dalolva éltek. Daloltak a fiatalok, daloltak a vének, boldogságban éltek a népek. Ám egy napon setét felhő tolult az égre és megjelent a Rettenetes – Rettentő,”

A gyerekek ámulattal figyelték, hogyan szeretné a gonosz alvezér és felesége megszerezni a hatalmat és a csodás medált. Cselszövésük azonban sikertelen maradt, mert a varázspálca érintésétől csak igazat tudtak mondani, és minden kiderült.

Megkapták megérdemelt büntetésüket, és ahogy a mesékben szokott lenni, minden jóra fordult. A nézőtéren ülő elsősök is részesei lettek a mesének, és aktív segítségükkel a királyfi megtalálta a feleségnek való erdészlányt is, Borókát.

Közös énekléssel és vastapssal köszöntük meg az élményt, amit kaptunk ezen a délelőttön.

Pap Zoltánné Gabi néni és az 1.b

Kutnyák Judit és az 1.a

KÉPGALÉRIA
Kiss Norbert fotóiból