09
OKT
2020

Barátaink, az állatok – óvodások Szent Ferenc és az Állatok Világnapján

Assisi Szent Ferencre emlékeztünk és az Állatok Világnapját ünnepeltük az óvodában, október első hetében.

Hagyományaink szerint elkészítettük a madarak fáját. Körülötte kiállítást rendeztünk az óvoda aulájában, ahol a szülők is megcsodálhatták gyermekeik alkotásait.

A kis „Napocskák” só-liszt gyurmáztak, állatok hangjával, mozgásával ismerkedtek és közösen készítettek egy sünit, kézlenyomataik segítségével.

A Felhő csoportban is egész héten szorgoskodtak. Csigaházat és sünit borítottak be száraztésztával, papírkígyó hátára mintát nyomtattak, madarat festettek.

A középsősök meglátogatták Assisi Szent Ferenc szobrát, ahol énekléssel adtak hálát Isten teremtményeiért.   Kedvenc állataikat is elkészítették különböző technikákat alkalmazva, változatos, különleges alapanyagokból.

A Hold csoportosok múzeumban jártak, Csontváry Kosztka Tivadar képeiből merítettek ihletet az állatábrázoláshoz. A természetben talált gyönyörű levelek felhasználásával montázst készítettek, melynek témája az erdei állatok.

Hernesz Barbara
Óvodapedagógus

KÉPGALÉRIA