Október 20-án tartottuk a hagyományos „Élő könyvtár” pályaorientációs programunkat a 11-12-es diákjainknak. 17 foglalkozás képviselőjét „kölcsönözhették” ki a tanulók egy-egy fél órára, „belelapozva” kérdéseikkel a szakma és a lehetséges életutak tudnivalóiba. Volt mechatronikai mérnök, színész, filmes szakember, nyomozó, jogász – közéleti ember, gazdasági informatikus, szobrászművész, pszichológus, járműmérnök, közgazdász informatikus, számítógépes grafikával foglalkozó vállalkozó, gyógypedagógus, média szakember, élelmiszermérnök, építészmérnök, sportszervező vendégünk, a szakmák képviselői közül többen iskolánk régi diákjai voltak. A program sikerességéről szóljanak inkább a diákbeszámolók:  

Az előadónk pontosan azzal foglalkozott, amivel én is szeretnék a jövőben. A csoportos beszélgetések után, amikor lementünk a díszterembe elfogyasztani az elkészített szendvicseket, nagyon sok kérdést fel tudtam tenni, olyanokat, amelyek számomra fontosak voltak, hogy a válaszokkal megerősítést nyerjek, jó irányba tartok-e. Katalin, a közgazdász szállodatulajdonos nagyon készségesen válaszolt minden kérdésemre, tanácsokkal látott el. Nagyon hálás vagyok az élő könyvtár szervezőinek, mert óriási lehetőség volt ilyen emberekkel beszélni. (Kozma Réka) 

… 

Nekem nagyon tetszett az, hogy kötetlenül lehetett beszélgetni, kérdezni és nem egy monológot mondtak fel a vendégek, emellett olyan dolgok hangoztak el, amelyek praktikusak, kézzel foghatóak egy korombeli egyén számára is (pl. egy átlagos munkanap feladatai). A csoport létszámokat illetően se nem volt kevés ember, se túl sok, hogy ne lehetett volna személyesen szót váltani a másikkal. Különösen pozitív volt a vendégek “hozzáállása” a programhoz; rendkívül kedvesek, közvetlenek voltak, ezt azért tartom fontosnak megemlíteni, mert így tudtak hitelesen inspirálni és kedvet adni a munka világához. (Kollár Lúcia) 

… 

Az tetszett nagyon, hogy akiknél én voltam (filmes, szobrász, újságíró), azok nagyon közvetlenek voltak és nagyon szívesen beszéltek olyan dolgokról, amelyek szerintük egyértelműek voltak (pl.: filmkészítés folyamata, újságcikk témája), így nem volt kellemetlen érzés kérdezni tőlük. Másrészt egyik se volt unalmas, nem volt kínos csend, és végre beszélgethettem olyan szakmabeli emberekkel, akik lényegében feltárták előttem az életüket, elmondták mi az, aminek volt, és mi az, aminek nem volt értelme – és ha nem lett volna az élőkönyvtár, lehet, hogy én is vétettem volna ilyen “hibákat”. (Baranyai Júlia)