A nevelési év kezdetére, a fenntartó támogatásával elkészült az óvoda játszóudvarának árnyékolása. A színes, nagyméretű napvitorláknak köszönhetően így minden évszakban napvédett helyen, egészséges és biztonságos környezetben játszhatnak a gyerekek.
Kassai Réka vagyok. 14 év gyermekvédelemben eltöltött év után tértem vissza az óvodába. Egy gyermekem van, Zsófi, aki ebben az óvodában töltött 4 boldog évet. Ezek után kerültem én is, már nem anyukaként, hanem óvónőként a Szent Mór oviba. A gyermeket tiszteletben kell tartani, szeret
Szerda reggel királylányok, rendőrök, tündérek, tigrisek, boszorkányok és más ötletes jelmezbe bújt gyerekek érkeztek az óvodába. Az aula és a csoportszobák farsangi díszben pompáztak és ünnepi asztalt is terítettünk, sok finomsággal. A délelőtt folyamán énekeltünk, mókáztunk, táncolt
Az idei évben a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét az óvoda aulájában tartottuk a gyermek és dolgozói közösség részvételével. Minden csoport gazdag lelki tartalmakkal készült a jeles alkalomra. A pedagógusok előkészítették a szalagokkal díszített kis gyertyákat, amit a gyerekek mag
A pécsi Szent Mór Katolikus Óvoda közössége is bekapcsolódott a Katolikus Pedagógiai Intézet által meghirdetett programsorozatba, mely az 52. Eucharisztikus Kongresszus előkészítéséhez nyújt lelki hátteret. A programsorozat célja, hogy a gyermekek élettani sajátosságait figyelembe vév
” Jobban melegít egy fél köpeny, ha megosztjuk valakivel…” Vigassággal, énekkel, népi játékokkal, kézműves programokkal ünnepelték az óvodások a Márton napot. Az alkalomra készült egyedi alkotásokkal feldíszítették a csoportszobákat, öltözőket, és az aulát. Libazsíros keny
A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Amennyiben folytatod a böngészést úgy tekintjük, hogy nincs kifogásod a weboldalról érkező cookie-k ellen. Bővebben itt.