– Szeptember 11-én szerda délelőtt, hátizsákos kirándulásra indultunk a nagycsoportosokkal a Tettyére. E vidám délelőttön a gyerekek piknikezhettek, focizhattak, csúszdázhattak, hintázhattak, mászókázhattak, őszi terméseket gyűjthettek. A csoport igazán jó élményekkel gazdagodot
Április 12-én pénteken délután szeretettel hívtuk a családokat a pécsi székesegyházba húsvéti misztériumjátékra. A Kajtár Edvárd atya által vezetett eseményen a családok kis katekézisen, a gyerekek pedig érdekes tevékenységekben vehettek részt. A közös énekelés és imádkozás után az at
Március 24-én délelőtt Szent József naphoz kapcsolódó apák napi köszöntőre hívtuk a családokat, főként az édesapákat a Belvárosi Templomba. A 11 órás plébániai mise keretén belül került sor az apák köszöntésére. A szentmisét Kajtár Edvárd mutatta be, az óvónők adták a szolgálatot , va
– Február 21-én az óvoda családjai közös farsangon vettek részt a Szent Mór Iskolaközpont új tornacsarnokában. A mulatságra előkészített csarnokban az igazgatónő köszöntötte a vendégeket, majd az óvoda csoportjainak énekes, táncos műsorai, jelmez bemutatói következtek . A szülői
Január 3-án a középső és nagycsoportos óvodásainkkal megnéztük a Ferencesek templomában a különleges szépségű betlehemet. A gyönyörűen faragott szobrokat az óvó nénik bemutatták a gyerekeknek, akik érdeklődve, aktívan kapcsolódtak be a betlehemi csoda történetébe. Látogatásunk végén
– Hagyományunkhoz híven október 15-én Nagy Szent Teréz napján, valamint országunk első óvodájának alapítója Brunszvik Teréz emléknapján szerveztük meg a „Teréz napi virágültetést” . Mind a három csoportunk gyermekeinek köszönhetően, szorgos munkájukkal megszépült ó v
Az óvodavezető asszony szervezésében és a Pécsi Egyházmegye anyagi támogatásával a Szent Mór Katolikus Óvoda nevelőtestülete októbber 12-én lelki napon vehetett részt a Veszprémi Főegyházmegye Érsekségén. A pedagógusokat és dajkákat az óvoda lelkésze, dr. Kajtár Edvárd atya kísérte
A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Amennyiben folytatod a böngészést úgy tekintjük, hogy nincs kifogásod a weboldalról érkező cookie-k ellen. Bővebben itt.