A Dunántúl legnagyobb középiskolás kulturális seregszemléjén, Keszthelyen a Helikoni Ünnepségeken idén is részt vett iskolánk. Az eseményre közel 100 iskolából 2000 diák érkezett. Iskolánk eredményei: Müller Albert 12.G osztályos tanuló zongora játékával komolyzene hangszerszóló kateg
Április 27-én szombaton Kecskeméten rendezték meg a Katolikus Iskolák Országos Atlétika versenyét, melyen iskolánk is részt vett. Diákjaink nagyon ügyesen küzdöttek, igazán kitettek magukért, s így igazán szép eredményeket produkáltak. Mindenki éremmel a nyakában térhetett haza. Eredm
A Szent Mór Iskolaközpont kórusai az Éneklő Ifjúság minősítő hangversenyen A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA Ifjúsági Énekkari és Zenepedagógiai Szakbizottsága az idei évben is országszerte meghirdette az Éneklő Ifjúság minősítő hangversenyét,
„Április 6-7-én tartották Budapesten a IX. Semmelweis Egészségversenyt, melyet a Semmelweis Egyetem orvostanhallgatói szerveztek, s mely esemény fővédnöke Prof. Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora volt. Csapatunk („First L-aid-es”) tagjai: Fazekas Kincső, Gergely Anna
A Ritmusvarázs Ütőegyüttes március 23-án ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját. A hangversenyre a régi tagok is meghívást kaptak és nagy örömünkre aktívan részt vettek rajta. Korábbi csapatok újra a színpadra álltak, hogy 1-1 sikeres régi darabot közösen játszhassanak a jelenlegi t
Nemzeti ünnepünkön a 3.a fantasztikus előadását tekinthettük meg. Felkészítő: Kollárné Széles Edit, Szalainé Fábián Zsuzsanna, Kiss Gabriella, Kiss Gergő. Közreműködött Kosányi Dávid,dr. Éváné Maczkó Judit, Szabó Janka, Csányiné Imre Zsuzsanna, Stangl-Bokor Viktória, Papp Ágoston, Tim
A Felsős Ütőegyüttes Kaposváron járt a „Dobszerda” Dunántúli Regionális Ütőhangszeres Találkozón. Szólóban szerepelt még Mózsi Éva (8.c) és Muszty Péter (7.b). Duóban játszott Puszpán Csanád (6.a) és Rónai Csanád (5.b). A találkozón egyénre szabott különdíjakat osztott ki
Kedves 8-os Diákok! A testnevelés orientációt megjelölőknek alkalmassági vizsgát kell tenniük, amely során a jelentkezők általános állóképességét és mozgáskoordinációját szeretnénk felmérni. A vizsga egy gyakorlati részből és egy rövid motivációs beszélgetésből áll, melyek eredménye b
A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Amennyiben folytatod a böngészést úgy tekintjük, hogy nincs kifogásod a weboldalról érkező cookie-k ellen. Bővebben itt.