Egyházmegyei hittanverseny a Szent Mórban

2025. december 6.

Idén is megrendezte iskolánk az egyházmegyei hittanversenyt, melyet 7-8. évfolyamos diákok számára hirdettünk meg. Már jó néhány éve hagyomány, hogy Szent Miklós ünnepéhez kapcsolódva közel tíz csapat gyűlik össze a koncertteremben, ahol játékos formában mérhetik össze hittanos tudásukat. Az alkalom hangulatát azonban nem a versengés, sokkal inkább a jókedv és a közösség öröme határozza meg. Ezúttal nemcsak pécsi tanulók érkeztek hozzánk, hanem Mohácsról és Hosszúhetényből is jöttek diákok.
A délelőtt folyamán változatos, játékos feladatok vártak a résztvevőkre: bibliai kereső, Kahoot-kvíz, szabadulószoba, activity, valamint egy angyalsereg készítése színesítette a programot.
Iskolánk fennállásának 30. évfordulója alkalmából az egyik feladat Szent Mór püspökhöz kapcsolódó szövegek kiegészítéséből állt, tovább erősítve az esemény ünnepi jellegét.
A nap végén Szent Miklós püspök nem csupán a nyertesek ajándékairól gondoskodott, hanem minden résztvevőnek készült egy kis meglepetéssel.
A nap végeredménye:
  1. helyezett: Nagy Margit csapat (Nagy Lajos Gimnázium és Szent Margit Általános Iakola)
  2. helyezett: Szentháromság csapat (Szent Mór Iskolaközpont
  3. helyezett: Sámson csapat (Hosszúhetény)
Gratulálunk a nyerteseknek!
Kedves Résztvevők, várunk vissza Benneteket jövőre is! 😊

 

Szent Mór Iskolaközpont
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.