Lány röplabda diákolimpia „B” kategória gimnázium területi elődöntő

2026. január 21.

Időpont: 2026.01.21. szerda

Helyszín: ANK sportcsarnok

Résztvevő csapatok: Szent Mór, Pécsi Református Gimnázium, ANK, Kodály „B”

Esemény leírása:

 

A játéknap első mérkőzését mi játszottuk a házigazdákkal, és annak ellenére, hogy a reggeli meccsek nem szoktak gördülékenyen kezdődni, kifejezetten jól nézett ki a játékunk. Ennek köszönhetően stabilan hoztuk az első szettet. Majd a második szettre ez a szép játék szétesett, kapkodás vette át a helyét, és hibát hibára halmozva vesztettünk. A döntő szettre sem igazán tértünk magunkhoz, és így elvesztettük az első meccsünket.

Egy meccses szünetet követően a Kodály második számú csapatával mérkőztünk meg. Kisebb hullámvölgyekkel tűzdelt összecsapás volt ez, de viszonylag könnyedén vettük ezt az akadályt.

Ezután hosszabb, két meccses szünet következett. Majd a játéknap utolsó meccsén dőlt el, hogy melyik csapat lesz a második, ezzel kiharcolva a rájátszás lehetőségét. A Pécsi Refi ellen léptünk pályára, ahol szoros meccsen hátrányból felállva végül 2:0-s végeredménnyel elhoztuk a második helyet.