Katica Tanyától a Balatonig – túratábori élményeink

2026. május 7.

A hétfői napon útra keltek a Szent Mór Iskolaközpont felsős osztályai! A hosszas készülődés, szervezés után végre elérkezett a várva várt túratáborok ideje. Végre magunk mögött hagyhattuk pár napra a tantermeket, könyveket, a feszített munkatempót, s egy kicsit pihenhettünk, játszhattunk, túrázhattunk, élményeket gyűjthettünk.

Érkezzenek az 5-6. évfolyam beszámolói és képei:

A háromnapos túratábor remek alkalom volt az önfeledt kikapcsolódásra! Élveztük a szalonnasütést, a számháborút a Kisréten, a vonatozást és buszos zötykölődést a somogyi Katica Tanyára, ahol kalandok sokaságát éltük át EGYÜTT! Minden izgalmas lehetőségben benne voltunk napközben és az éj leple alatt is. 5.a osztály”

 

„A mi csapatunk két napot a Katica Tanyán töltött, ahol sok élménnyel gazdagodtunk, majd pedig a harmadik napon átbicikliztünk Pellérdre. 5.b osztály”

 

„Az osztályközösségünk szívesen hagyja maga mögött a város zaját, s keresi a nyugodt, csendes pihenőhelyeket. Idén is egy ilyen gyöngyszemre, Izményre bukkantunk. Az első napon túráztunk a meseszép Óbányán, majd pedig közös játékkal, hosszúkard-vívással, métázással, pillecukor-sütögetéssel és nagy beszélgetésekkel éptettük közösségünket. A kulturális program sem maradhatott ki, ezért megtekintettük a szászvári várkastélyt is. Közös élményekkel telve értünk haza! 6.a osztály”

 

„Idén a Balatont vettük célba, ezért az első két napot Fonyódon töltöttük. Nagyon sokat játszottunk, strandoltunk, élveztük a víz közelségét. Akikben még volt energia, azok biciklivel tettek egy kört a közelben. Amikor megfáradtunk, akkor jólesett a bélatelepi nyugalom is. Az utolsó napot már a pécsi Pintér-kertben töltöttük, ahol sétáltunk egy nagyot, kilátóztunk, megnéztük a kiállítást és gyönyörű fotókat készítettünk. 6.b osztály”

 

Meséljenek a képek!

 

Szent Mór Iskolaközpont
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.