Igazán szeretni azt tudjuk, akit jól ismerünk, vele élményszerű kapcsolatba kerülünk. Ezt érezhetjük hazánk történelmi személyiségeivel és hitünk meghatározó alakjaival is, ha valahogy sikerül hozzájuk közelíteni. A 4.b) osztály ezért utazott szeptember 28-án Budapestre, hogy történelmi és vallási kincseket gyűjtsön hazánk és hitünk mélyebb megismeréséhez. Szent István király nyomában jártunk, akiről az ország 2. legnagyobb és legjelentősebb templomát nevezték el, majd az Országházban kiállított Szent Koronát és a koronázási jelvényeket is megcsodálhattuk.
A 7:14-kor induló vonattal indultunk, és Százhalombattától autóbusszal továbbutazva érkeztünk meg időben a Kelenföldi pályaudvarra.
Oda volt már készítve a villamosunk, hogy mielőbb eljussunk a Deák-térre.
Onnan átsétáltunk a Szent István Bazilikához, amely az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye esztergomi főtemplomának társ-székesegyháza.
Az idegenforgalmi vezetőség nagyvonalú engedélyét élvezve járhattuk végig ingyen a csodálatos templomot, a kincstárat és a Panoráma kilátót. Belépés előtt a homlokzaton olvasható feliratról elmélkedtünk egy percig: „Ego sum via, veritas et vita = Én vagyok az út, az igazság és az élet.” – mondta magáról Jézus, és kijelentette, hogy „senki sem jut Atyámhoz, csak általam.”
A templom csodálatos művészi értéke és légköre mindegyikünkre nagy hatással volt. Megindítónak éreztük a turistákkal telezsúfolt bazilika fegyelmét és csöndjét, a szent hely iránti tiszteletet. Nem is lehetett ez másképp, hiszen Szent Istvánnal tölthettünk egy kis időt.
Ugyanis most nem a kápolnában, hanem itt került kiállításra a Szent Jobb, első királyunk máig épen megmaradt keze az igényesen és gyönyörűen elkészített üveghenger ill. kápolna alakú tartójában.
Zivataros időket is átélt e relikvia, miként a Szent Korona is, melynek történetét később megismerhettük. A Szent Jobb nem véletlenül került a Benczúr Gyula kép elé, amelyen látható az „országfelajánlás = Szent István Szűz Mária oltalmába ajánlja hazánkat”, így Máriát méltán nevezhetjük Magyarország Nagyasszonyának. Magyarságunk a történelem során több alkalommal közel került a teljes megsemmisüléshez, mégis megmaradtunk. Hisszük, hogy ez a felajánlás mentett meg bennünket oly sokszor, ezért imádkozunk annyit hálával a Szűzanyához. A bazilika hatalmas belső tere, a kupola, az üvegablakok, festmények és szobrok megcsodálása után csendes imádkozással adtunk hálát azért, hogy itt lehetünk. Két Szent István dallal is készültünk erre a napra.
Énekórán, napközis foglalkozáson, szabadidőben, sőt még idefelé a vonaton is gyakoroltuk őket. Most – másokat nem zavarva – halkan elénekeltük szerényen meghúzódva a templom hátsó szektorában. Ekkor jött oda hozzánk az egyik őr. Na, most aztán ránk fog szólni, hogy ne lármázzunk! Nagy meglepetésünkre nem ezért jött, hanem megkért minket, hogy dalainkat a szentély lépcsőin állva is énekeljük el úgy, hogy mindenki hallja, mert ez méltó a helyszínhez és a templom légköréhez.
Kicsit izgulva fel is álltunk, így mindenki hallhatta az „Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga”, és a „Magyar hazánk, te jó anya” kezdetű Szent István énekeket. Meghatódva a megtiszteltetéstől, boldogan folytattuk a nézelődést, előbb a kincstárban, amely a kilátó felé vezető csigalépcsőről közelíthető meg.
Három terme hihetetlen értékű és szépségű látnivalókat kínál: az első a templom építésének történetét, a második Mindszenty József bíboros relikviáit, a harmadik pedig egyháztörténeti kincseket tartalmaz.
A liturgikus tárgyak közül néhányat nagy ünnepeken elő is hoznak, és használják a szertartások folyamán. Mellékesen gyönyörű műkincsek – festmények, domborművek is találtak helyet ezen termek falain a kiállítási anyag részeként.
–
Továbbcsigázás közben egy toronyfordulóban ért minket a déli harangszó, ekkor mondtuk el az „Úrangyalát”. Azt nem tudtuk, hogy a bazilika 6 harangja közül melyik szólt, arról viszont hallottunk, hogy a legnagyobb – Szent István nagyharang – 9250 kg tömegű, és évente csak néhányszor szólalhat meg.
Végre felérve a Panoráma kilátóhoz, táthattuk a szánkat; láthattuk fővárosunkat madártávlatból. Egészen közelinek tűnt a Budai Várnegyed, ahová még a nap folyamán szerettünk volna eljutni.
A zsúfolt kilátó után irány az Országház! Először átsétáltunk a Szabadság-téren – sajnos nézelődésre nem volt idő, pedig ott volt a Német megszállás áldozatainak emlékműve szép szökőkútjaival, aztán a Magyar Televízió régi épülete, majd az országban egyetlen – elrettentő példának meghagyott – szovjet emlékmű, amely szerint az oroszok népünk felszabadítóinak tartották magukat…
A hatalmas Kossuth-téren is sietnünk kellett, hogy az Országházban 13:15-re kapott időpont előtt 20 perccel odaérjünk. A csapat padokra letelepedve ebédelt, közben megszereztük a belépőjegyeket, és korrekt, pontos beléptetéssel, biztonsági átvilágítással, és udvarias, körültekintő vezetéssel megindult a házlátogatás. Vezetőnk – Ágnes – hangját mindenki a saját fülébe helyezett fülhallgatóból hallhatta kiváló minőségben. Örültünk, hogy nem művészettörténeti előadás, hanem egy gyerekek és felnőttek számára egyaránt élményszerű bemutatásban lehetett részünk. A lépcsőház, folyosók máris olyan légkört teremtettek, hogy több gyerek kijelentette, hogy szinte templomban érzi magát. A világ harmadik legnagyobb Parlament épülete tökéletesen szimmetrikus. Éppen praktikus úgy bemutatni, hogy amíg az egyik felében az ország vezetőinek a munkája zajlik, a másik felében és a kupolacsarnokban körülnézhetnek az érdeklődők. Van is mit látni, pl. az első lélegzetelállító látvány a hatalmas díszlépcsőház, melyet színes, díszes ablakok, gyönyörű lámpák, a mennyezeten történelmi témájú festmények bizonyítják az építtetők igényességét. E helyen szokás csoportképet készíteni, természetesen mi sem hagytuk ki, sőt, idegenvezetőnk is vállalta, hogy fényképez minket azért, hogy mindnyájan rajta lehessünk a képen.
Hamarosan a kupolacsarnokba értünk, ahol méltó helyen, az épület geometriai központjában és legmagasabb termében helyezték el a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket.
A korona készítésének módjáról, a különböző elemek jelentéséről is hallhatunk információkat. Legszebb nemzeti jelképünk csarnokában történelmünk leghíresebb 16 uralkodójának szobra és címerpajzsa látható. A főlépcsővel szemben Árpád vezér két apródja társaságában, majd balról jobbra sorban Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, II. András, IV. Béla, Nagy Lajos, Hunyadi János és Mátyás király szobra következik. Utánuk erdélyi fejedelmeket láthatunk: Báthori Istvánt, Bocskai Istvánt, Bethlen Gábort és I. Rákóczi Györgyöt, majd végül három Habsburg-házi uralkodó zárja a sort: III. Károly, Mária Terézia és II. Lipót. A szobrok a pécsi Zsolnay-gyárban, pirogránitból készültek.
A finom új szőnyeggel borított társalgóban pedig a mesterségeket jelképező szoborgyűjtemény kezdődik, amely a folyosókon folytatódik. Hamarosan elérkeztünk a képviselőházi ülésterembe, amely tökéletes mása a másik oldalon funkcionáló teremnek. Többen fölismerték, hogy ezt szoktuk a TV-híradóban látni. Az üveggel fedett belső udvaron pedig egy részletes makett mutatja az épület szerkezetét, és képek, interaktív bemutató képernyők segítségével lehet még sok információhoz jutni a világ egyik legszebb Parlamentjéről, amely 1885 – 1904-ig – Steindl Imre tervei szerint neogótikus stílusban épült.
A Kossuth teret elhagyva kellemes Duna-parti sétával érkeztünk meg a Lánchídhoz.
Igencsak igyekeztünk, hogy a túloldalon található Budavári Siklónál legyen időnk kivárni a sorunkat. Itt ugyanis mindig sokan vannak, és csak két – egymáshoz kötött – szerelvény megy föl-le. Mivel éppen egy kocsit megtöltő csoportot képeztünk, máris beszállhattunk a Margit nevű háromlépcsős járműbe. Ellenfelünk a Gellért volt, és amikor ő lefelé jött, mi akkor emelkedhettünk fölfelé, és csodálhattuk egyre magasabbról a Dunát, a hidakat, s láthattuk a Szent István Bazilikát, az Országházat és egész Pestet.
A sikló épp a köztársasági elnök rezidenciája; a Sándor-palota és a Turul-szobor között érkezik a Budai Várnegyedbe. A palota előtt épp őrségváltás volt a turisták nagy érdeklődése közepette. Ezután elkészítettük a Várban kötelező csoportképet a panorámát nyújtó háttérrel, majd kellemes sétával jutottunk el a Tárnok utca kedves kis palotái között a Szentháromság térig.
Már messziről büszkélkedett az ország legszebb gótikus temploma; a Budavári Nagyboldogasszony Templom, röviden a Mátyás templom.
Előtte a Stróbl Alajos szobrászművész által, 1906-ban alkotott Szent István király lovas emlékműve. A közeli neoromán kilátóteraszokkal hivalkodó Halászbástya mágnesként vonzza a turistákat.
Talán innen a legszebb a kilátás a Dunára és a városra. Ezután lépcsőkön és kis utcákon keresztül igyekeztünk a Batthyány térre. Útközben is műalkotások emlékeztettek bennünket a történelemre. Először Hunyadi Jánost tekintettük meg, amely Tóth István szobra, és korhű öltözékben ábrázolja a nagy törökverőt, aki a pécsi Széchenyi téren lovon ülve látható.
Melocco Miklós „Csillaghullás” című emlékműve az 1956-os forradalom utáni megtorlás szomorú emléke. Mansfeld Péter a legfiatalabb a kivégzett forradalmárok között. Annyira, hogy meg kellett várni a 18. születésnapját, hogy jogilag lehetővé váljon a kivégzése. Egyszer egy 4 m-es gödörbe ugorva menekült el a hatóságok elől, ekkor két helyen is eltört a keze, ezt a repülést ábrázolja költői módon a gyönyörű szobor.
A Batthyány térre érve a mozgólépcső még a Duna fenekénél is mélyebbre vitt bennünket, hogy a földalatti metróval eljussunk a Déli Pályaudvarra. Jó, hogy hamar odaértünk, mert a vonatunk már bent állt az állomáson, és az indulás előtt fél órával megtelt utasokkal. Szerencsére még több, mint száz gyerek utazott velünk egy kocsiban, úgyhogy a csenddel és a nyugalommal nemigen kellett számolnunk… Útközben forgalomszervezési problémák miatt oda-vissza ment a vonatunk, már azt hittük, eltévedt.
Mégis csodák csodája, időben beértünk a pécsi pályaudvarra, ahonnan egy gyönyörű, tartalmas nap emlékével tértünk haza.
–
KÉPGALÉRIA
Gyöngyösi István fotóiból
–