Visszemlékezés a Vadászati és Természeti Világkiállításra
– egy diákunk tollából –
(2021.10.13.)
Hosszas vonatozás után megérkeztünk a Keleti pályaudvarra, s átszálltunk a Kőbánya felé induló motorvonatra, majd pár perc múlva már sorban is álltunk a HUNGEXPO kapuja előtt. Hűvös, de – Istennek hála – szép, napsütéses időt kaptunk. A beléptetési formaságok körülményességei után a kiállításon volt egy óra szabadidőnk, ami alatt felfedezhettük a látnivalókat.
Az óriásakvárium csarnokában kezdtük a kiállítás végigjárását: itt megláthattuk hazánk 50 nevezetes halfaját, köztük a történelmi múltra is visszatekintő vizákat. Volt több hatalmas példány is, szemtől szembe látni tényleg hihetetlen élményt jelentenek ezek a halak. Emellett nemzeti parkjaink is képviseltették itt magukat. Ezen helyszínen megismerhettük a magyar halászat történelmét is; régészeti leletek sorozata, miniatűr halászviskók modelljei mutatták meg, hogy a korabeli halászok miként is éltek.
Tovább vándorolva beléptünk a központi magyar kiállításra, ahol népünk 1000 évét járhattuk végig. Leghíresebb vadászaink és természettudósaink szoborparkját és hazánk állatállományát csodálhattuk meg. A csarnokba belépve az ember két hatalmas szarvasbika összecsapásának jelenetét láthatta megörökítve, két kitömött példány képében.
Ezután következett a még varázslatosabb és egyben lélegzetelállító hazai és nemzetközi trófeakiállítás, kontinensekre bontva láthattuk a szárazföldi élővilág valamennyi szép teremtményét. Az agancs trófeákat látványosan a falon körbe láthattuk. E csarnok mellett zajlott a preparátorok versenye, melyet az azt érdeklők kedvükre nézhettek, itt kapott helyet még a puska- és felszereléskiállítás. A lőfegyvereket kedvelő fiúk itt elemükben érezhették magukat, mert a munkatársak akár márkánként végigmutatták és elemezték a puskák érdekességeit, a típus jellemzőit. A preparátorverseny számomra páratlan volt! Sosem láttam élőben, hogy miként készülnek a trófeák vagy akár a kitömött állatszobrok.
Idegenvezetésünk a hagyományos vadászati módok csarnokában ért véget. Itt a magyar honfoglaláskori nomád életet, solymászatot, elöltöltős puskákat és annak történetét láthattuk meg. A solymászat kiváltképp érdekesnek bizonyult, ugyanis élő sólymokat, réti sasokat láthattunk gazdáikkal. Továbbá itt volt az íjászat, agarászat története és jelene is bemutatva.
Délután három óráig szabadon nézhettük meg azokat a területeket a kiállításon, amelyeket esetleg kihagytunk. Ezután gyors csoportkép a főbejáratnál, és kezdődött a hajsza a vonat után. Sok fiatalnak talán ez lett a legemlékezetesebb kaland a nap folyamán. Sok kipirult, derült arcot láttam.
A világkiállítás jelmondata „Egy a természettel”; személyesen én úgy gondolom, hogy e kiállítás méltán bemutatta, hogy az ember és a természet együttesen alkot harmóniát. Hiszen élővilág, természet nélkül az ember mit sem ér. Ránk bízta Isten a Földet, ezért műveljük és ápoljuk. Ahogyan ezt a rendezvényen is élőben megtapasztalhattuk: fontos a természet hosszútávú védelme és óvása.
Köszönöm a magam és diáktársaim nevében, hogy élményekkel gazdagon vehettünk részt e kiránduláson!
Tolnay Barnabás
12.f