13
SZEPT
2017

A tornacsarnok alapkőletétele – püspöki áldással indul az építkezés

A hivatalos sajtó azonnal reagált az eseményre, és sok cikk és kép található róla az interneten és az újságokban. Mégis felmerült a gondolat, hogy legyen „saját cikkünk” is erről a szép napról, amely konkrétan a „szentmórosok” jegyében íródik. Szülőként két gyerekemnél is végigéltük, hogy milyen nehéz és áldozatos munkát igényelt a testnevelés oktatása az ő idejükben, és hogy egy megvalósulhatatlan álomként lebegett csak mindegyikünk előtt egy esetleges tornaterem – vagy talán egy tornacsarnok (?) felépítésének lehetősége. Nagy előrelépés és segítő szándék eredménye volt, hogy a közelmúltban már tornasátorban lehetett testnevelés órákat tartani.

Több, mint két évtizedes múlttal rendelkező iskolánk nagy öröme, hogy végre tornacsarnok épül számunkra. A hosszú tervező – szervező munka és a helyszín előkészítése után végre elérkeztünk az alapkőletételi ünnepséghez, amelyre 2017. szeptember 12-én (Szűz Mária nevenapján) került sor.

A bagolyvár alatti támfal beton felületére Kovalovszki Éva művésztanár álmodott meg egy graffity-t, amely az iskola nevét, sportoló diákokat és a székesegyházat tartalmazza. Egy héttel előtte már elkezdték a helyszínen ennek a színes tervnek a megvalósítását, és úgy ütemezték, hogy pontosan a megnyitó ünnepség végére legyen teljesen készen. Ezért az esemény alatt folyamatosan láthattuk a volt- és jelenlegi szentmóros diákokból, tanárokból és meghívott vendégekből álló csapat munkáját – amelynek tagjai beöltözve (Gyöngyösi Mária egyetemi festőnövendék gázálarcban…) fújták a színes sprayt a falra, és fejezték be mindenki örömére a vidám művet. Összesen 20 diák dolgozott, és a tervezőn kívül Megyesi Andrea és Jakab Gabriella művésztanárok is besegítettek. Ahogy az időkapszula, úgy ez a mű is el fog tűnni véglegesen az építkezés folyamán, mégis fontos volt, hogy az esemény fölötti örömünket ezzel is kifejezzük.

Szülők, tanárok, vendégek serege előtt kaptak helyet a díszvendégek; dr. Udvardy György megyéspüspök úr, dr. Páva Zsolt polgármester, dr. Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára, és Kovács Filoména, volt „szentmóros” diák. Rajtuk kívül is számos állami, egyházi és műszaki vezető vett részt az eseményen.

Az ünnepség Saint-Saëns: Tollite hostias kezdetű egyházi kórusművének Vegyeskarunk által megszólaltatott előadásával kezdődött, melyet Stauróczky Balázs karnagy vezetett. A mű szövegének fordítása: „Hozzátok az áldozatot és imádjátok Istent az Ő szentélyében! Örvendezzen az Ég és ujjongjon a Föld az Úr orcája előtt, mert íme, Ő eljön! Alleluja!” (Meghallgatható IDE kattintva)

Az ezután sorra kerülő beszédek lényege minden szónoknál az aktualitás, az öröm az esemény fölött, a szervezés hátterének néhány tényezője, és főleg a személyes gondolatok beépítése. Ez még abban is megnyilvánult, hogy az időkapszulába mindegyikük saját tárgyat is elhelyezhetett, és ennek indoklását is megmagyarázta beszédében.

Dr. Udvardy György megyéspüspök gondolatai  (Meghallgatható IDE kattintva)

Jézus szerint az örömhír hirdetői vagyunk. Tanítsunk és neveljünk, hogy hiteles életet élhessünk! Küldetésünk az örömhírre alapul. Ez vezet a teljes életre. Egyházunk intézményi keretekben is igyekszik ennek eleget tenni. A zene, művészet és sport a teljes ember nevelésének az eszközei. A tornacsarnok majd ezt a célt fogja szolgálni. Sokan imádkoztak azért, hogy a terv sikerüljön, a régészetnek ne kelljen leállítani a beruházást. A megvalósulásért sokan tettek – szülők tanárok, egyházmegyei munkatársak, hatóságok, szakemberek, tervezők, mérnökök.

A megtörténő csoda – uniós forrás és egyházmegyei támogatás felhasználásával jöhet létre. A munkálatok megkezdődtek. Az alapkő a biztosságot, bizonyosságot, az értékrendet képviseli. Mire építsünk? Biztos alapra. Ez üzenet a jövőnek is, amelyben bízunk, amelynek értelmét látjuk, a reményt ébren kell tartani társadalmunkban, kultúránkban. „Reményt és jövőt adunk nektek.” (Jeremiás 29,11)

A tárgyak az időkapszulában – soha sem fognak előkerülni reményeink szerint. Ez azt jelenti, hogy az épület jó. Mégis megtesszük, hogy elődeink alapító munkáit folytassuk.

Tárgyak az időkapszulában:

Fotó: Pécsi Egyházmegye

 

A közösen aláírt emléklap

XVI. Benedek és Ferenc pápa, Mayer Mihály nyugalmazott és dr. Udvardy György jelenlegi megyéspüspök fényképe, a falon most elkészült Szent Mór felirat, sportolók és a Székesegyház képe,
Nagy Kata 8. oszt. tanuló pécsi székesegyházat ábrázoló festménye, a Szent Mór Iskolaközpont tanárainak és tanulóinak névsora, az iskola kitűzője, a 2013. labdarúgó kupa aranyérme, a tagóvoda nevelőinek és a gyermekeinek névsora, az aktuális bankjegyek és pénzérmék, valamint személyes tárgyak.

Püspök úr saját aranyérmét is elhelyezi, melyet 1980-ban egy 4×400 m váltófutásban nyert.

A mai napon – szept. 12-én a Boldogságos Szűzanya névnapját ünnepeljük. Nem ajándékot adunk, hanem Tőle kérünk – és meg is köszönjük, hogy álmunk megvalósul. Kéri a Boldogságos Szűz oltalmát és hogy jól tudjunk élni ezzel a lehetőséggel. Mindenkinek köszöni a részvételét a beruházás létrejöttében.

Dr. Rákossy Balázs államtitkár gondolatai  (Meghallgatható IDE kattintva)

Köszönt mindenkit, köszöni a lehetőséget, a meghívást, mint Pécs szülöttje. Külön öröme, hogy személyes emléket is elhelyezhet az időkapszulában.

Szent Mór püspökről, annak erényeiről beszél, amely illik az iskola nevelési koncepciójához. Embernek, magyarnak neveljük diákjainkat, fontosnak tartjuk a hit megtartó erejét, a haza szeretetét. II. János Pál pápa szerint a nemzet csak közös erőfeszítéssel képes a közjóért érdemben tenni valamit. Most is a „jótettek összeérnek”. Az építkezés egy megújulás. A tudás, az oktatás, nevelés és a lelki táplálék biztosítója ez az iskola. Mindez a szeretet és a tudás segítségével válik „erős vár”-rá, erős otthonná.

Janus Pannonius szavait is idézi a tudásról, a tartásról, az alázatról és a tiszteletről. Az iskola formai megújulása segíti a tartalmi növekedést is. Az itt létrehozott érték örök.

Jól működő gazdaságunk sokat segíti a családokat ingyenes tankönyvekkel, étkezési támogatásokkal. Átfogó iskolafelújítási program kezdődik – több, mint 82 milliárd Ft-os forrásból közel 400 település 530 intézményében több, mint 200.000 gyermek lehetőségeinek fejlesztéséről szól. Egyéb támogatásokat is nyújt az állam.

A Szent Mór Iskolaközpont több, mint 1,3 milliárd Ft-os beruházásban részesül, így nyílik lehetőség a tornacsarnok építésére és az épület, felszerelés fejlesztésére.

Az időkapszulában a kisfia fényképét fogja elhelyezni, ugyanis a Mór nevet választották neki, Szent Mór példájához kötődve.

A hit nagy érték, minden nap meg kell küzdenünk érte. Ma a változó világban egymásra épülve kell az embereknek élniük, így formálhatjuk a magyarság életterét. „Isten ott tud gyönyörködni, ahol a gyermekei hiteles és alázatos életet élnek.” Kívánja, hogy a Szent Mór Iskolaközpont a jövőben is ilyen hely legyen.

dr. Páva Zsolt polgármester gondolatai (Meghallgatható IDE kattintva)

Örül az impozáns tervnek. A múltba visszapillantva gondol a 25 évvel ezelőtti állapotokra. 1992-ben a templomokon kívül egyházi tulajdonban csak a püspöki palota és a levéltár volt. Az egyházi épületek a vagyoni kárpótlás során jelentős mértékben pótlásra kerültek. Ezt az épületet akkor látva nagyon szomorú állapotokat tapasztalt – elhanyagolt, gondozatlan volt az egész ház. A kármentés után csak lassan lehetett fejlesztésre, látványosabb munkálatokra is fordítani. 25 év alatt a pécsi belváros teljesen megújult, az egyházi épületek újra pompásak, régi-új funkciókat láthatnak el. Most gyönyörű ez a ház, és további gazdagodás előtt áll. Hiánypótló a tornacsarnok. Az állami nevelési koncepcióhoz is kapcsolódik, mivel az egészségre nevelés feltételei még mindig nem elegendőek.

Szokatlan helyen épül ez a tornacsarnok, egy szűk udvarban, speciális tervezési feladatokkal is jár.

Itt nemsokára sokan élvezhetik majd a testmozgás, az erőfeszítés örömét.

Időkapszulában elhelyezendő tárgya egy névjegykártya-tartó – Pécs Város Önkormányzata megjelöléssel.  Reméli, hogy ez az épület majd olyan szilárd lesz, hogy sok-sok évig segíti a fiatal polgáraink fejlődését.

Kovács Filoména volt „szentmóros” diák gondolatai (Meghallgatható IDE kattintva)

Nagyapja bíztatta diákkorában, hogy itt lehet majd tornázni meg úszni, de azóta sok minden történt. Irónikusan emlékezik arról, hogyan „pótolták” a testnevelés órákon a tornaterem hiányát. Imádkoztak sokat az iskolai miséken a tornacsarnokért. Szeretett „szentmóros” lenni, a közösség sokat jelentett számára. Saját sportéletéről sokat mesélt, amelynek meghatározó elemévé vált a tájékozódási futás. Országos és nemzetközi helyszínekre is eljutott a sportnak köszönhetően. Az iskola elismerte eredményeit. Írásaiból idézett, amelyeket „lelki szösszeneteknek” nevez. Írt az iskoláról és a világbajnokságon való részvételről. Kívánja, hogy érezzük a mozgás örömét! Köszöni a figyelmet, „Hajrá, Szent Mór!”. Személyes tárgya egy üvegdarab; az első versenyének emléke, egy üvegpohár darabja, melyet akkor nyert.

A dokumentum tartalma, amely a díszvendégek aláírása közben került felolvasásra:

„Mert csak az Úr adhat bölcsességet, az Ő szájából származik tudás és értelem.”
(Példabeszédek könyve 7.2)

A Pécsi Egyházmegye jelenleg összesen 23 köznevelési intézmény fenntartója, 9 óvodáé, 10 általános iskoláé és 4 gimnáziumé. Az egyházmegye a közelmúltban sikeres pályázatot nyújtott be az „Egyes egyházi oktatási infrastrukturális fejlesztések” című felhívásra. A pécsi Szent Mór Iskolaközpont fejlesztését a Magyar Kormány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma 1 milliárd 247 millió 431.086,- Ft összegű, Európai Uniós forrásból finanszírozott támogatásra érdemesnek ítélte. Ezen felül a Magyar Kormány további támogatásából és a Pécsi Egyházmegye saját erejéből további források állnak rendelkezésre, hogy a kivitelezési munkálatokon túl a Szent Mór Iskolaközpont eszközei, bútorai is megújulhassanak az együttesen 1,5 milliárd Ft-ot is meghaladó fejlesztésben.

A Szent Mór Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium, mint neve is mutatja, többcélú intézmény. A Pécsi Egyházmegye 1990-ben újra megnyitotta a nagyhírű Püspöki Énekiskola kapuit. A hagyományokat követve fiúkat várt az iskolába. 1995-ben az iskola összeolvadt a leányoknak is helyet adó egyházzenei tagozatos Kolping rendszerű oktatási formával. Az általános iskolai képzés 1996-ban bővült zeneiskolai, 1998-ban képzőművészeti iskolai tevékenységgel. 1997-ben jött létre a 8 osztályos, 2012-ben pedig a 4 osztályos gimnázium. 2014. augusztusában saját óvodával bővült az intézmény.

Az intézmény épületei a közelmúltban kívül egészében, belül pedig egyes részeiben megújultak, de az iskola érdekében továbbra is jelentős fejlesztésekre van szükség. Különösen sürgető a mindennapos testnevelés és a korszerű sportolás feltételeinek megteremtése. A beruházás segítségével új tornaterem épül, amely a felső tagozat és a gimnázium kiszolgálása mellett a Hunyadi úti épületben tanuló alsó tagozatosokat is befogadhatja majd. A felújítás révén speciális tantermek is kialakításra kerülnek, így a természettudományos labor mellett a zeneoktatásra alkalmas kis termek is a diákokat fogja szolgálni.

A jövő nemzedéke iránti felelősség vezet bennünket, amikor modernizáljuk az oktatási intézményt, hogy továbbra is hirdessük Isten dicsőségét, terjesszük az evangélium örömhírét.

Tesszük ezt abban az évben, amikor

  • Róma püspöke; őszentsége Ferenc pápa
  • Magyarország prímása dr. Erdő Péter bíboros esztergom-budapesti érsek
  • az egyházmegye metropolitája dr. Bábel Balázs Kalocsa-Kecskeméti érsek
  • az egyházmegye főpásztora dr. Udvardy György megyéspüspök
  • az iskola igazgatója Gyetvainé Szenczi Erika
  • az iskola püspöki biztosa Nagy Norbert ifjúsági referens, egyetemi lelkész

Az iskola és egyházmegyénk jövőjét,  a lelkek üdvösségét szolgálva a Magyarok Nagyasszonyának és egyházmegyénk társvédőszentjének, Szent Mór püspöknek – valamint a Pécsi Püspökséget alapító Szent István első szent királyunk oltalmát kérve Krisztus Urunknak ajánljuk.

Kelt Pécsett, az Úr 2017. esztendejében, szeptember hó 12. napján, Szűz Mária szent nevének ünnepén.

Aláírások:

  • DR. UDVARDY GYÖRGY – pécsi megyéspüspök
  • DR. RÁKOSSY BALÁZS – Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára
  • DR. PÁVA ZSOLT – Pécs Megyei Jogú Város polgármestere

A beszédeken kívül még nagy sikerrel muzsikált a Ritmusvarázs Ütőegyüttes – vezetőjük, Stangl-Bokor Viktória részvételével. Az előadott mű szerzője Murray Houllif, címe: Mucho Caliente. (Meghallgatható IDE kattintva)

 

Az időkapszula és a helyszín megáldásával folytatta püspök úr a rendezvényt, és közös imára szólította fel a jelenlévőket.

„A munka, amit ma elkezdünk, szítsa fel hitünket és mutassa ki lelkünk háláját Istenünk felé. A zsoltárból tudjuk, hogy Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak, akik azt építik. Valahányszor munkánkkal terveinkről, vagy a közösségről gondolkodunk, illetve nekik szolgálunk, valamiképpen Isten munkatársai vagyunk. Ezzel az ünneplésünkkel – testvéreim – Isten segítségét kérjük, hogy ezt az építkezést eredményesen vigye a kívánt befejezésre, az itt dolgozókat védelmezze és oltalmazza minden bajtól.”

Gyetvainé Szenczi Erika igazgatónő által felolvasott szentírási részlet Szent Pál apostol Korintusi leveléből való:  „Istennek vagyunk munkatársai, ti meg Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. Mint gondos építőmester, az Istentől nekem juttatott kegyelemmel megvetettem az alapot, de más épít rá. A lerakott alapon kívül – mely Jézus Krisztus – más alapot senki sem rakhat.”

Ezek után néhány előimádkozót hallhattunk, és közösen válaszoltunk:  „Áldott légy Atyánk mindörökké!”

Püspök úr záró imája így hangzott:  „Mindenható Istenünk, irgalmasság Atyja, Te Fiad által teremtettél mindent, és Őt tetted országod szilárd alapjává. Add kérünk, hogy amihez most hozzáfogunk, neved dicsőségére és a magunk javára bölcsességed örök ajándékából haladjon előre napról napra, s a maga idejében sikeresen befejeződjék. Krisztus, a mi urunk által – Amen. Ezután püspöki áldásban részesültek az egybegyűltek.

Ezt követte az urna elhelyezése a majdani; 1400 m2-es tornacsarnok középpontjában elkészült alapkőbe. A habarcsot a díszvendégek kenték szakszerűen – fándliból vakolókanállal a tető rögzítése érdekében. Ezalatt a kórus énekelt. (Ola Gjeilo: Ubi caritas – „Ahol szeretet és jóság, ott van Istenünk.”  – Mp3)

Így zárult nemcsak az alapkő, hanem az ünnepélyes rendezvény is.

Köszönjük a részvételt mindazoknak, akik munkájukkal vagy jelenlétükkel megtisztelték ezt az eseményt.

A cikket írta, a fotókat és a hangfelvételeket készítette: Gyöngyösi István

KÉPGALÉRIA