14
DEC
2017

Adventi népszokások a Szent Mór Iskolaközpontban

Már iskolai hagyományainkhoz tartozik,
hogy advent idején két közismert népszokást is felelevenítsünk; nevezetesen a
„Szálláskeresés”-t és a „Luca – napi kotyolás”- t.

Az adventi időszak négy hetében, szépen megtervezve évek óta megy a szálláskeresés. Az alsós osztályok egy előre meghatározott terv szerint, mindnyájan kiveszik belőle részüket. Az advent elején kezdődik a kápolnában úgy, hogy egy kijelölt osztály elviszi a Szent Családot jelképező kosárkát a csuhé figurákkal, majd néhány nap múlva továbbviszi egy másik osztályba. Amíg egy közösségnél időzik a „Szent Család”, különösen fontosnak tartják, hogy megpróbáljanak méltók lenni ahhoz, hogy ők lettek a befogadók. A vonulás közben a régi népdal első három versszakát éneklik a „vivők”, majd a negyedik versszakot a „fogadók” szólaltatják meg, így dramatizálva a betlehemi történetet, amelyben bizony senki nem fogadta be Józsefet és a gyermekét váró Máriát, de a magyar nép ezt úgy gondolta, hogy nálunk ilyesmi nem történhetett volna meg. „Ne sírj tovább, Szűz Mária, ne menjetek ma máshova, szállásunkat mi megosztjuk, a kis Jézust befogadjuk.” A dal IDE kattintva meghallgatható (3.b osztály előadásában).

A másik – nem kimondottan vallási, de mégiscsak jóindulatot, szeretetet sugárzó kedves szokás a dec. 13-i Luca naphoz kapcsolódik, mint ahogy annyi minden érdekes vagy elképesztő népi hiedelem. A lármás Luca-napi kotyolás lényege, hogy egy ünneplő társaság zajosan, vidáman megérkezik egy házhoz (osztályhoz), és énekli; hogy Luca – Luca kity – koty, kity – koty, … stb. A dal végeztével belefognak a jókívánságok felsorolásába, igyekezvén, hogy minél többen úgy érezzék, hogy ez nekik szól. A gazdáknak kívánnak jó termést, sok, egészséges állatot, amely biztosítja majd jólétüket az egész új esztendőben, és nem utolsó sorban a kotyolóknak is jusson belőle egy kis hála-adomány. Mindezt idén az 5. a osztály tagjainak köszönhetjük, akik közül többen szépen felöltözve, gyönyörűen, bátran énekelve, és kedvesen, humorosan előadott, több általuk kitalált ill. rögtönzött jókívánsággal fűszerezve „kotyoltak” nekünk a Hunyadi úti épületben.

KÉPGALÉRIA
Gyöngyösi István fotóiból