19
SZEPT
2024

Aktív Iskolai Összegzőnk

Immár rutinos aktív iskolának mondhatjuk magunkat
A tavalyi évben intézményünk csatlakozott az Aktív Iskola programhoz, melynek keretén belül számos mozgásos programelemet sikerült megvalósítanunk.

Szerveztünk kisebb sportfesztiválokat, megrendeztük a 24 órás sportnapunkat, aktív mozgásra lehetőséget adó 20 perces szünetet iktattunk be a tanórák közé, melyhez eszközöket is biztosítottunk diákjaink számára. Megtartottuk az Aktív Közlekedés Hetét, a Fejfrissítő Hetet, Egészségnapot szerveztünk és a Millió Lépés kampányban is részt vettünk. Meghívtuk a környező iskolákat egy sportos délelőttre, részt vettünk a PTE szervezésében megvalósuló Tiéd a pálya rendezvényen, a délutánok folyamán pedig röplabda és labdarúgó edzéseket tartottunk gimnazistáink számára. Számos program lebonyolításába sportorientációs diákjainkat is bevontuk.

Rekordszámú diákkal indultunk a Diákolimpián 22 sportágban és még soha ennyi országos sikert nem értek el tanulóink, mint a tavalyi év során.
Az idei tanévbe megújult lendülettel vágtunk bele, s a tavalyi programelemek mellett szeretnénk egészséges táplálkozásra ösztönző környezetet kialakítani, valamint az emberi erő által hajtott járművek használatára és a szabad levegőn töltött idő növelésére buzdítani diákjainkat.

Leave a Reply