21
SZEPT
2019

Családi napot rendeztünk

„Együtt lenni jó!” mottóval szerveződött idei Családi napunk. A hosszú és alapos előkésztő munka után igazán tartalmas, kedves és vidám napra ébredtünk szeptember 21-én, szombaton.

A változatos programok listája mindenféle tevékenységet átölel: figyelünk, tanulunk, alkotunk, játszunk, mindezt közösen, gyakran szó szerint a „másikra támaszkodva.” A családok, barátok, nagytesók és kistesók egyaránt találtak nekik való szórakozást, örömet ezen a napon.

A  lehetőségek felsorolása önmagában is komoly feladat, minden állomás felelősei a legnagyobb alapossággal és szeretettel tervezték meg a délelőtt programját.

A portán lehetett jelentkezni, „regisztrálni”, és a jelenlétért mindjárt egy oklevelet átvenni; amiből 67 db fogyott el a délelőtt folyamán – ennyi család tisztelt meg bennünket jelenlétével.

A reggeli csípős hideg délelőttre megszelídült, és máris kellemes játék várta az udvarra érkezőket, többszemélyes szárazföldi síléceken – csakis egymásra nagyon figyelve – lehetett közlekedni.

Egy négyszemélyes, zsinórokon rögzített labirintus labdáját kellett a célba juttatni, amelyet sokan sikeresen ki is próbáltak.

Az udvar déli részén tűzoltók sátoroztak, és parkoltak kocsijukkal, amelyet aztán kívülről-belülről meg is lehetett csodálni.

A sátorban iszonyú füst volt, amely arra szolgált, hogy a bátor jelentkezők kipróbálhassák a gázálarcban, palackból levegőzve való mentés játékos formáját. Sokaknak sikerült a füstben rekedt plüss állatkák életét megmenteni, de szerencsére segítséget nyújtottak a hivatásos tűzoltók is nagy türelemmel a próbálkozóknak.

Aki a Hunyadi úti épületet kezdte végigjárni, alig győzte a sok lehetőséget. A nagyteremben a családtagok paravánok előtt, vicces fejfedőkkel és kiegészítőkkel pózolhattak, hogy elkészíttessék a nap családi fotóját. Sok nevetés és vidám arc került a fényképész objektíve elé.

Családi címer elkészítésére is lehetőség nyílt, a családtagok nagyon lelkesen és ötletesen próbáltak  rajzolni, festeni, díszíteni az egyedi tervek megvalósítása során.

A szappankészítés során megtudhattuk, hogy mennyivel előnyösebb a természetes anyagokból készített kozmetikumok használata bőrünk és egészségünk érdekében.

Az ügyességi pálya játékos testmozgás, versengés során segítette szervezetünk jó közérzetét. Zsákban futva lehetett labdákat gyűjteni, és jól kimelegedni.

Igen hasznos lehetőség volt az ún. érzékenyítés. Ennek keretében bepillantást nyerhettünk a látás- ill. mozgássérültek életébe. Megismerhetjük érzéseiket, feladataikat, különleges eszközeiket és módszereiket.

A mozgássérültek különböző eszközeit ki is lehetett próbálni.

Az egészséges életmóddal kapcsolatos feladatokhoz ízléses gyümölcstálak csalogatták az érdeklődőket, akik feladatlapot oldhattak meg, szétvágott képeket illeszthettek össze, és természetesen ehettek a természetes finomságokból.

A Csipkerózsika műhelye a fonás tudományát mutatta be, igazi, működő rokkát is láthattunk. Megtudtuk, hogy ennek használata micsoda szaktudást igényelt, és mennyire időigényes feladat volt.

A játékkészítés során egyszerű, de nagyszerű eszközök és óriási ötletek felvonultatásával mutatták meg, hogy nem csak elektromos kütyük léteznek a szórakozáshoz.

A „Meg tudod csinálni” című helyszínen is az előzőekhez hasonló puritán, mégis nagyon örömteli feladatok követték egymást.

Szilas Miklós előadóművész is jól illett a csapatba; Szent Móros szülőként mutatkozott be, és pillanatok alatt belopta magát a kicsik (és a nagyok) szívébe. Kedves műsorán megzenésített versek, gyermekdalok és saját szerzemények követték egymást, „interaktív” módon megmozgatva a hallgatóságot.

 

Nem maradhatott el az agapé, a szeretet-vendégség sem. Kellemes meglepetés volt, amikor még a folyosón is teával kínáltak a gimnazisták, akik szolgálatot vállaltak erre a napra.

Még egy nagyon szép eredményt hozott a rendezvényen való ide-oda járás; mindenki mosolygott! Csodálatos érzés volt számtalanszor végigjárni a helyszíneket, és újra és újra átélni ezt. Olyan szülők, pedagógusok, vendégek és gyerekek tudtak felhőtlenül örömet szerezni ezzel egymásnak, akik talán még sohasem találkoztak.  E nap bebizonyította; hogy EGYÜTT LENNI JÓ!

Mindenkinek – szervezőknek, programfelelősöknek, vendégeknek, szülőknek és gyermekeknek egyaránt – nagyon köszönjük, hogy ez a délelőtt szebb lett, mint ahogy reméltük!

KÉPGALÉRIA
Gyöngyösi István fotóiból

VIDEO
Szilas Miklós műsorából