10
DEC
2023

Egyházmegyei hittanverseny a Szent Mórban

December 6-án, Szent Miklós püspök napján immáron hagyományként egyházmegyei hittanversenyt rendeztünk.

A verseny kétfordulós volt. Az első forduló egy online kérdőív kitöltését jelentette, mely során a csapatok felmérhették tudásukat különböző hittanos témakörökben.

A második fordulóra a legjobb tíz csapat került be. Ez immáron jelenléti verseny volt, ahol a csapatok elsősorban a kreativitásukat, gyorsaságukat és koncentrációs képességeiket mérhették össze.
A verseny Kovács József atya, iskolánk lelkésze nyitotta meg, de köszöntőt mondott Nagy Andrea igazgatónő és Sipos Edit, az egyházmegye hitoktatási irodájának vezetője is.
A feladatok során a csapatok összemérhették tudásukat Isten neveinek ismeretében, a szentek képeinek felismerésében, szentírási helyek keresésében, egy adventi Kahoot kérdéseiben. Továbbá minden csapat készített egy plakátot egy plébániai pásztorjáték eseményhez és egy online szabadulószoba segítségével „beszabadultak a betlehemi barlangba”

A gyerekek minden lelkesedésüket bevetve vettek részt a feladatokban, ami a verseny végi pontszámokon is meglátszott, hiszen több helyezés között csupán fél pontok voltak a különbségek.

Bár minden csapat nagyon ügyes volt, verseny lévén fontos azt is megemlíteni, mely csapatok lettek dobogós helyezettek.

helyezett: 1ház csapat (Pécsi Kovács Béla Általános Iskola)
helyezett: 777 csapat (Harkányi Kitaibel Pál Általános Iskola)
helyezett: Hétköznapi Angyalok (Pécsi Belvárosi Általános Iskola)

Gratulálunk nekik és minden csapatnak!

Szent Miklós püspök pedig minden gyermeknek hozott egy kis apróságot, jutalmazva bátorságukat, kreativitásukat és elszántságukat!

Várunk Benneteket jövőre is!