27
MáJ
2018

Elsőáldozók találkozója – 2018.

Az idei elsőáldozóink és szüleik május 26-án, szombaton vehettek részt a Máriagyűdön megrendezett Elsőáldozók találkozóján.

A regisztráció után szentmisét celebrált számukra dr. Udvardy György megyéspüspök úr a ragyogó napsütésben. Elmondta, hogy együtt örül  a gyerekekkel, akiknek még friss élmény az első szentáldozás. A Jézussal való találkozás a szeretet elfogadására, befogadására és továbbadására tanít és ösztönöz, ennek tudatosságára és jelentőségére hívta fel a jelenlévők figyelmét.

A püspökségi munkatársak és a zarándokhely áldozatos segítői vezetésével egy igazán élményszerű akadályverseny várt a gyerekekre, 10 állomással, mindenütt megszerezhető gyöngyökkel, amelyből a végén kis rózsafűzért lehetett fűzni. Az iskolások életkori sajátosságait és az eddigi hitbeli ismereteit figyelembe véve készült el a különböző állomások tematikája. Elmondható, hogy a gyerekek mindegyik helyszínen a maximális igyekezettel és örömmel vettek részt a feladatokban.

Isten 10 parancsolatának felismerése és sorba helyezése

Összekapaszkodott kezekből álló „gyermekkupac” kibogozása

A liturgikus színek, az egyházi év időszakainak felidézése, összekapcsolása

Újszövetségi szentírási részletek felolvasása, azonosítása képekkel

Betű- és képrejtvények bibliai témákról

Kérdés-felelet játékok

Daléneklés

Játszótéri ügyességi bemutató

Keresztrejtvény megoldása

Labda célba dobása

Az akadályverseny alatt a szülők Nagy Péter közoktatási munkatárs élményszerű előadását hallgathatták meg.

Ezután volt idő evésre, játékra a gyönyörű parkban.

Később egy nem mindennapi „Meglepetés – program” várt a társaságra. Nevezetesen egy csodálatos bábelőadás, amelyet Varga Orsolya bábművész, az „Ördögszekér Kompánia” vezetője tartott hegedűn játszó társa segítségével. A klasszikus értelemben vett, „igazi!” bábszínház résztvevői lehettünk, ahol a nézőket aktívan bevonják mind a hangulatteremtésbe, mind az események menetébe. A közönségből szereplőket, és időnként jó nagy hangú megnyilvánulásokat kért „Orsi, a bábos”. Úgy elszállt az itt eltöltött fél óra, mintha csak néhány perc lett volna, és mindenki szívesen élvezte volna tovább ezt a kedves előadást. A téma egy sajátságos 3 kívánság feldolgozása volt a falusi ember és felesége vidám, mégis tanulságos történetében.

Az egész esemény zárásaként a zarándokhely plébánosa; Keresztes Andor atya imádkozott a társasággal, együtt kértük a Szűzanyát, hogy maradjon velünk és segítsen bennünket életünk folyamán. A lelkipásztori áldás után mindenki egy szép, élményekben gazdag program emlékével, jó hangulatban indult haza.

KÉPGALÉRIA
Gyöngyösi István fotóiból