Harmadikosaink várva várt nagy ünnepe az Eucharisztiával való első személyes találkozás, az elsőáldozás. Valójában kicsi koruk óta készülnek rá, amikor megtanulnak imádkozni, és megértik a liturgia eseményeit, mondanivalóit. Mindnyájan nagyon komoly lelkiismeretvizsgálat után elvégezték első gyónásukat is, hogy tiszta lélekkel, tiszta szívvel, tiszta hófehér ruhában megjelenhessenek a székesegyházi ünnepi szentmisén.

Péter atya, iskolánk püspöki biztosa köszöntötte a jelenlévőket, majd homíliájában az aznapi evangéliumi témához kapcsolódott, amelyben az apostolok először találkozhattak a feltámadt Jézussal. Ekkor kapta meg Péter is a lelkek fölötti hatalmat, az egyház vezetésének feladatát. A találkozás volt a beszéd alapgondolata.

A gyerekek között járva kérdezgette őket, mit sikerült az evangéliumból megjegyezni; kik voltak az esemény szereplői, milyen körülmények között találkoztak Jézussal, aki jön, és velünk akar lenni! Aztán a csodálatos kenyérszaporítás eseményének fényében beszélgetett a gyerekekkel arról, hogy mit viszünk az oltárra, és mi lesz belőle? És mit viszünk az elsőáldozásra – magunkat, lelkünket, vágyunkat; Jézushoz akarunk tartozni. Isten felhasznál bennünket, apró erőfeszítéseinket is. „Szeretsz-e engem?” – Pétertől háromszor is megkérdezte. Fontos az ünnep, azt kell szolgálnia, hogy tudjunk egyre inkább Krisztushoz tartozni. A keresztény szó magyarázatára is sor került, amelynek lényege, hogy Krisztus nevéből származik ez a kifejezés, nem kimondottan a keresztből, amelyen meghalt.

A szentáldozás is hozzájárul ahhoz, hogy Jézust jelenítsük meg saját személyünkkel, akarjuk Őt szeretni. A hétköznapokon is kifejeződik ez a szeretet; lemondások, felajánlások, gyónás, jó cselekedetek mind mind ezt szolgálják, láthatóvá teszi, hogy Jézus a szívünkbe költözött. Igen, igen, igen – háromszor is elmondhatjuk, mint Péter.

Az áldozás első éneke volt a Communio: GUSTATE ET VIDETE (33. zsolt. 9.): „Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, boldog az az ember, ki őbenne bízik.”

Szép, mindenki számára gyönyörűség volt az ünnepeltek éneklése a szentáldozás után: „Örülök én, örülök én…

Ezután a szülők imája következett, melyhez felvonultak gyermekeik mellé, hogy ezután is lelki életükben is mellettük álljanak.

Az ünnepi szentmise után természetesen a szokásos szeretetvendégségre vonultak át a gyerekek az iskola ebédlőjébe.

–

KÉPGALÉRIA
Kovács László fotóiból
Gyöngyösi István fotóiból