19
JAN
2018

Képzőművészeti iskolanyitogató

Iskolánk minden tanulója művészkedik, hiszen már alsóban megkezdi  a zenei vagy képzőművészeti nevelésben való részvételét. Leendő elsőseink számára két héttel ezelőtt zenei „kedvébresztőt” tartottunk, január 19-én pedig belekóstolhattak az alkotás örömébe. Képzőművészeti tanáraink, műhely vezetőink – Kovalovszki Éva, Velner Eszter, Jakab Gabriella, Englertné Török Ildikó, Megyesi Andrea – nagy körültekintéssel készítették elő a terepet, ahol aztán a gyerekek forgószínpad-szerű szervezésben készíthettek maguknak farsangi álarcot, festhettek kedvükre lapokra és táblácskákra, formázhattak agyagból különböző tárgyakat és állatkákat. A gyerekek fantáziáját nem korlátozták szabályok, a kitett eszközök és az igény szerinti tanári segítség mellett dolgozhattak. Bámulatos eredmények születtek a kicsi kezek munkája során, jó volt látni a sikeres alkotás örömét, amelyet aztán majd sok éven keresztül folytathatnak a Szent Mór Iskolaközpontban. A szülők is segíthettek csemetéiknek, örömmel láttuk, hogy nem helyettük, hanem gyermeküket szükség szerint támogatva vettek részt a munkában. Többen viszont az alkotás lázában égve maguk is készítettek néhány kedves munkadarabot. Mindezt a tevékenységet gimnazisták kis csapata és  Steiner Eszter tanítónő is segítette.

Minden szervezőnek és résztvevőnek köszönjük munkáját és jelenlétét!

A cikket írta és a fotókat készítette – Gyöngyösi István

FOTÓGALÉRIA