14
FEBR
2018

Közös szentmise Hamvazószerda ünnepén

Farsangidőszak végeztével; hamvazószerdán iskolaközösségi szentmisén vettünk részt. Az  ünnep lelkületét hűen kifejező Introitust a Szent Mór Iskolaközpont Nagykórusa indította:

 

Nagy Norbert atya, iskolánk püspöki biztosa homíliájának elején arról beszélt, hogy Jézus három feladatot emelt ki – imát, böjtöt, jócselekedetet. Ezek a vallás gyakorlásának pillérei. Sajátos módon lehetünk ezeken keresztül jobbak. Segíthetünk másokon, és számíthatunk jutalomra, fizetségre. Isten tudja, hogy szeretnénk a jutalmat. Gyakran kimondottan azért teszünk valamit, hogy jutalmat kapjunk érte. Mit kapok a jó házi feladatért, a másoknak nyújtott segítségért? Mit akarunk „bezsebelni?” Menőknek látszani a többiek előtt, piros pontot, ötöst kapni? Kitől is akarjuk begyűjteni jutalmunkat? A felnőttek több fizetést, előléptetést akarnak? Ki miért igyekszik?

Jézus tudja, hogy szeretnénk a jutalmat, és semmi gond nincs ezzel! De figyelmünk az Atyára irányuljon! Tanuljuk meg, hogy rá figyelünk. Ő is figyel, a rejtekben is lát téged.

Mi a fizetség? Össze szoktuk keverni a jó érzéssel. Imádkozom, böjtölök, lehet, hogy valaki ettől jól érzi magát.   A mennyei Atya – a szeretetét adja, önmagát adja. Tapasztalhatjuk a családban is a szeretet jutalmát. Az Atyától az örök életet kapjuk, jutalmul vele lehetünk, félelem, küzdés nélkül örülhetünk neki. Megtart, segít – ezt a jutalmat várd!

Könnyen elsodródunk, ha érzést, előmenetelt, sikerességet várunk – ez mind szép és jó, de ezt mások fizetik nekünk. Mi Őt keressük a nagyböjtben, aki lát bennünket, figyeljük a rejteket, szívünk mélyét!

Ezek után következett a hamu megáldása:

„Alázattal könyörögjünk Istenünkhöz, mennyei Atyánkhoz, hogy árassza jóságosan bőséges kegyelmét erre a hamura, amelyet a bűnbánat jeléül fejünkre hintünk.

Istenünk, téged az alázatosság könyörületre indít, a bűnbánat pedig megengesztel. Hallgass kegyesen könyörgésünkre, és amikor híveid fejére hamut hintünk, áraszd rájuk szent + áldásodat, hogy buzgón gyakorolva a nagyböjt bűnbánati cselekedeteit, szent Fiad húsvéti feltámadását megtisztult lélekkel ünnepeljék. Krisztus, a mi Urunk által.”

A hamvazás alatt sokszor énekeltük a következő refrént:

„Emlékezzünk, porból lettünk, és hogy ismét porrá is kell lennünk.”

A következő hetekben egészen Húsvétig gyakran fogunk a nagyböjt imáiból és gyönyörű énekeiből meríteni a bűnbánat jegyében.

KÉPGALÉRIA
Késmárki Tibor fotóiból