13
JúN
2018

Mesetábor

Az év végi időszakra tervezett alsós mesetábor mindig kedves színfoltja a Szent Mór Iskolaközpont életének. Az idei esemény június 13-ára esett, amikor 5 csapat ajándékozta meg műsorával az alsó tagozatos tanulóközösséget.

Idén még jobban beépült a felkészülésbe, a tervezésbe és a produkciókba a zenetanulók, hangszerjátékosok által nyújtott lehetőség, így remek dramaturgiai lehetőségnek látszott, hogy hangulatteremtő kis zenei betétek színesítsék a műsort, vagy éppen szinte a tökéletességig felidézzék egy-egy ismert jelenet hangulatát (Pl. Mazsola.)

4.a) osztályzenekar

Az elsőként fellépő csapat kifejezetten zenei megnyilvánulásával, csodálatos összjátékával érdemelte ki a nagy tapsot; nevezetesen a 4.a) osztályzenekara egy Magyar táncot adott elő a „Pozsonyi Kézirat”-ból, Stangl-Bokor Viktória ütőtanár vezetésével.

2.b) – Brémai muzsikusok

Ezután a „Brémai muzsikusok” kedves meséjét adta elő a 2.b) osztály közössége. Novotnyné Pukli Annamária csapata bátor dramaturgiával, magabiztos tudással –  és nagy sikerrel  – szerepelt. Azért volt élvezetes, mert a gyerekek igen jól megtanulták, és maguk és élvezték a kedves szereplők karaktereinek megszólaltatását, a mese „drámai” hangulatának átadását.

2.c) – Hajdúsági játékok és táncok

A 2.c) osztály Kasler Zsuzsanna vezetésével igazi értéket és nagy gyönyörűséget szerzett fellépésével. Neuwirt Annamária koreográfiájában Hajdúsági játékok és táncok kerültek bemutatásra. A gyönyörű, egységes népi ruhában fellépő csapat még a fürgébb mozgás közben is ízlésesen és szépen énekelt, a játékok előadása pedig szakmailag is bármilyen színpadon megállta volna a helyét. Ez a munka és színvonal hihetetlenül összehozza az osztályközösséget, és a gyerekeket igényességre, nemzeti öntudatra neveli.

4.b) – Mazsola és Tádé

Bálint Ágnes nevét hallva máris mosolygunk, hiszen mindenki tudja, hogy gyerekeknek írt meséi, történetei úgy nevelnek, hogy közben remekül szórakozunk, és észre sem vesszük, hogy „irodalmi – pedagógiai manipuláció” részesei vagyunk! Most is ez történt, amikor a Mazsola és Tádé történetét láthattuk a 4.b) osztály előadásában, kiváló zenei közreműködéssel. Trombita fanfár vezette fel az eseményt, majd a Mazsola c. filmsorozat ismert zenéjét hallhattuk marimbán, ahogy kell. A történethez kapcsolódó hangeffektusok, átvezető zenék is a feldolgozó ötletességét, a zeneiskolások felkészültségét dicsérik. A kitűnő előadásból azt is megtudtuk, hogy aki lusta segíteni egy diós sütemény elkészítésében, az nemigen érdemli meg, hogy kapjon belőle… Mindezt Steiner Eszter osztályfőnök varrta egybe ötleteivel, türelmes munkájával.

4.b) – Lázár Ervin: Vacskamati virágja

Papp Zoltánné  3.b) osztálya mindjárt két mesét is vállalt. Egyik volt a „Lázár Ervin: Vacskamati virágja” az író szokásos szójátékaival, humoros szövegével, nevelő célzatú témájával.

4.b) – Fésűs Éva: Mese az elveszett muzsikáról

A másik, egyben a délelőtti előadás utolsó produkciója Fésűs Éva meséje volt, a „Mese az elveszett muzsikáról”. Itt aztán bemutathatta a csapat, hogy mennyire szeret és tud énekelni, és milyen örömmel tud együtt játszani.

Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy gyerekeknek, tanítóiknak, szüleiknek, zenetanáraiknak egyaránt megköszönjük mindazt az áldozatos munkát, amelyet ezért a szép délelőttért tettek!

KÉPGALÉRIA
Gyöngyösi István fotóiból