06
DEC
2017

Mikulás az alsóházban

2017-ben is december 6-ra esett Szent Miklós napja.(!) Iskolánk alsósai izgatottan készülődtek már hetek óta, hogy s mint lesz majd, amikor – ha igaz –  hozzánk is eljön a Mikulás. Énekeket is tanultak és gyakoroltak a legtöbb osztályban.

Az idei rendezvényünk a nagyteremben az 5.b osztályosok Gáspárné Kiss Barbara tanárnő vezényletével előadott színdarabjával kezdődött.  Kassai Csilla: A Mikulás sapkája című  kedves történetében egy fiú örömet akarván szerezni a gyerekeknek; Mikulásnak öltözik. A baj csak az, hogy a sapkáját elvesztette. Hamarosan mindenkitől sapkát kap ajándékba, és mire tényleg olyan, mint az igazi Mikulás, hát megérkezik az igazi Mikulás, aki már nem éppen gyerek. Sőt, olyan öreg, hogy le kell ültetni, és amíg kipiheni az érkezés fáradalmait, az alsós közösség dalokkal kedveskedik neki. Az énekek szövegét kivetítettük, és minden dal után Szent Miklós életének legendáiból láthattunk egy-egy képet.

Ezután a Mikulás zsákjából előkerült a „minden jó”, amelyet osztályonként kiosztott a gyerekeknek.

Az esemény a színdarab előadóinak szóló hatalmas tapssal és fényképeszkedéssel fejeződött be. Alig várjuk, hogy ismét december 6-a legyen!

KÉPGALÉRIA
Gyöngyösi István és Széles Edit fotóiból

 HANGFELVÉTEL
a közös éneklésről