05
áPR
2023

Művészetek Napja

Művészetek Napja

Iskolánk egyik legfelemelőbb tavaszi programja a Művészetek Napja.
A sokéves múltra visszatekintő művészeti bemutató minden évben megmozgatja kicsikre, nagyokra, képzősökre, zenészekre kíváncsi szülőket, nagyszülőket, barátokat, pedagógusokat, az egész iskolát.
Így volt ez idén is: március 27-én délután a Pécsi Nemzeti Színházban gyűltünk össze, hogy gyönyörködjünk a kórusok, zenekarok műsorszámaiban, megcsodáljuk a képzősök rajzait, grafikáit, festményeit, kerámiáit.

A rengeteg munka, a kitartó felkészülés, a gyerekek mögött álló művész-tanárok szakértelme, lelkesedése meghozta az eredményt: igazán magas színvonalú összeállítást láthattunk.

A kicsinyek kórusának apró tagjai mosolyogva sétáltak fel a színpadra – énekelve, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. A viseletbe öltözött negyedikesek és a néptánc szakkör tagjai vidám játékkal, mezőföldi táncokkal szórakoztatták a közönséget. Az Ében fafúvósok, a Vonószenekar, a Ritmusvarázs és a Rézangyalok együttesek mind különböző, a hangszereik egyediségét kiemelő zenével ajándékoztak meg minket. A legnagyobb létszámot megmozgató produkció a Rézangyalok és a Vonószenekar közös előadása volt: a színpadon az aprócska trombitástól a törött karú doboson át a komoly érettségiző hegedűsökig mindenki tudta a dolgát; igazi öröm volt hallgatni őket.
Az iskola felsős Nagykórusa, a Leánykar és a Vegyeskar egyaránt színvonalas műsort hozott a Művészetek Napjára. Szép hagyomány, hogy a végzős kórustagoktól egy-egy szál rózsával búcsúztak az utódok.

A zenei műsorszámokat vetítések osztották kisebb egységekre: minden képzős csoport munkáját külön-külön összeállításban ismerhettük meg: gyönyörű színek és formák, lenyűgöző kreativitás, sokrétű technika, igazi művészi bátorság mutatkozott meg a grafikákon, festményeken, kerámiákon.
Mindenkinek köszönjük a sok munkát, a próbával töltött délutánokat, a szervezést, a lehetőséget!

Video összeállítások  Gyöngyösi Istvántól:

SZÍNPADI ESEMÉNYEK 

 KÉPZŐMŰVÉSZETI  FILMEK

Fotógyűjtemény
Gyöngyösi Mária képeiből