19
SZEPT
2022

Örömre hívtál – beszámoló a Forráspontról

Idén immáron negyedik alkalommal rendezték meg a Forráspont elnevezésű fiataloknak szóló délutánt, estét, ahol mindig egy közös célért gyűlnek össze a fiatalok. Eltölteni néhány órát Jézussal közösségben. A korábbi években a NEK „előfutáraként” szolgáló esemény oly nagy sikerének és örömének köszönhetően idén is folytatódott a hagyomány.

Az ország szinte minden területéről, sőt még határon túlról is érkeztek fiatalok, hogy közösen ünnepelhessenek.

Ebben az évben is remek példaképek álltak a színpadon, akik nem nagy tettekkel, hanem a hétköznapi életükkel mutatták meg, hogy mennyire fontos és gyógyító, ha Isten jelen van az életünkben. Meghívott vendégek között szerepelt Ivicsics Bori, aki karok nélkül éli életét és mégis hatalmas mosollyal és örömmel vesz minden akadályt, lehetőséget. László Attila, aki arra bíztatta a fiatalokat, hogy bízzanak Istenben és a hívásában és merjenek igent mondani, ha azt érzik az a helyes út. Harmadikként Humayer Dávid mesélte el, hogy felnőtt megtérőként hogyan ölelte át az Isten. Szerinte Isten nagyon izgalmas, ezért is jó, ha folyamatosan építjük vele a kapcsolatot, hiszen mindig megtapasztalhatunk belőle valami újat.

Az este folyamán Fábry Kornél atya is mesélt az örömről és arról, hogy mire kell figyelnie az embernek, hogy ezt ne veszítse szem elől. Az este utolsó két programja a szentségimádás és a szentmise volt. A szentségimádás során a fiatalok számára közel 70 pap állt rendelkezésre, hogy letehessék bűneiket, melyet fizikailag is megtehettek a színpad előtt felállított keresztben. A sok összegyűrt papírlap megtöltötte a keresztet, ezzel is mutatva, hogy Jézus megváltott minket.

És egy kis személyes szösszenet…

Új „Móros” tanárként hatalmas élmény volt látni, hogy ennyi fiatal ilyen nagy örömmel megvallja a hitét és bátran tanúságot tesz Jézus mellett. A saját diákok pedig természetesen külön megmelengetik az ember szívét és látva, hogy fontos számukra az Istenbe vetett hit, még nagyobb lelkesedést ad a tanításra.

Bízunk benne, hogy jövőre ismét találkozunk! 😊

 

Ám közben azt sem elfeledve, hogy az iskola egy másik kis csoportja pedig Bátán vett részt az egyházmegyei zarándoklat szentmiséjén. A zarándoklat gyalogos része sajnos a kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt, de a diákok mosolyából jól látszik, hogy az öröm és az ünneplés ott sem maradt el.

 

Reméljük, hogy a tanév során még sok hasonló pillanatnak lehetünk résztvevői és a kezdeti lelkesedés tovább fokozódik.

Szakmári Eszter

hitoktató