22
DEC
2019

Osztályéneklés a Magyar Népdal Ünnepén

Hosszú évek óta hagyomány, hogy a téli szünet előtti napon osztályéneklési bemutatót tartunk, amely kapcsolódik a népzenei nevelési koncepciónkhoz, így e napon kimondottam magyar népdalokkal készülnek az osztályok a bemutatkozásra.

Különböző szempontok szerinti népdalcsokrok összeállításával segítjük az ügyet, de általában mindig van mit tanulni, találni, megszólaltatni az ének- ill. szolfézstanároktól, tanítóktól. osztályfőnököktől. Idén még egy  cserkészeten tanult dallal is megörvendeztette társait az egyik alsós osztály.

Az esemény közös énekléssel kezdődik, amelynek szintén nem nehéz megtalálni az alapanyagát, hiszen a magyar népdalkincs karácsonyi témájú énekei kimeríthetetlen gyűjteményt képeznek.

Az alsósoknál idén „sláger” volt a Bicskei ének = Idvezlégy kis Jézuska és a Vígan zengjetek citorák. (Kattints a dalcímekre!)

A közös daltanulás és éneklés során még megszólaltattuk a Hej, víg juhászok csordások és a Pásztori társaim kezdetű dalokat is.

Ezután szépen sorjáztak a gyerekek osztályonként, kedves, igényes dalcsokrokkal, szép nevezési lapokkal, sokan szép ruhában, és mindegyikük szép arccal! A lelkes éneklés és az alapos felkészültség jellemezte mindegyik csoportot. Aki nem hiszi, járjon utána – hallgasson utána!

A most következő műsoros listán az adott osztály nevére kattintva meg is szólaltatható ill. mp3-ban letölthető a műsoruk.

Ezúttal szeretnénk megköszönni a tanítók, tanárok, segítők és nem utolsó sorban a gyerekek munkáját ahhoz, hogy egy igazán szép, tartalmas, értékes és élményszerű délelőttöt szereztünk magunknak!

1.a

1.b

2.a

2.b

3.a

3.b

4.a

4.b

4.c

BESZÁMOLÓ A FELSŐS ÉS GIMNÁZIUMI NÉPDALÉNEKLÉSRŐL

8.15-kor kezdődött az 5-6. osztályosok műsora. Tumpekné Kuti Ágnes vezetésével A Várj és ne félj kezdetű Taizé-i éneket énekeltük el, hogy a közös éneklésre, együttlétre hangolódjunk. Ezután pár mondattal a magyar népzene jelentőségéről beszélt a tanárnő, majd kezdődött az osztályok bemutatója. Dicséretet érdemel mind az öt osztály, mert öt szépen előadott igényes műsort hallhattunk. Köszönet a felkészítő tanároknak! (Sándorné Kiss Gabriella, Haramzáné Murányi Anikó, Kopjár Anikó)

A második csoportban a 7-8. osztályosokat hallgathattuk meg. Ismét egy rövid bevezető után álltak ki az osztályok, hogy bemutassák műsorukat. Minden osztály dicséretesen felkészült. A 7.a és a 7.b osztály, valamint a  8.a és 8.b osztály külön dicséretet érdemel a különleges dalok énekléséért. A 8.c osztály műsorát a ritmuskíséret tette felejthetetlenné.Az osztályok bemutatója után, rövid értékelés következett, majd Stauróczky Balázs orgonakíséretével, vetítéssel karácsonyi énekeket énekeltünk, amely igazi öröm éneklés volt.

A harmadik órában a gimnáziumi osztályok népdalcsokrait hallhattuk. Itt is szépen felkészültek az osztályok. A 9.g osztály szép karácsonyi népdalcsokorral tűnt ki a mezőnyből, a 12.g osztály pedig az érett, erőteljes hangzásával, kiállásával mutatott példát. A bemutatók és arövid értékelés után a gimnáziumi osztályokkal is közös éneklést kezdeményeztünk, melyben karácsonyi énekektől zengett a Díszterem.

KÉPGALÉRIA
Steiner Eszter és Gyöngyösi István fotóiból az alsós eseményről

KÉPGALÉRIA
Sándorné Kiss Gabriella fotóiból a felsős és gimis rendezvényről