03
MáRC
2022

Irodalmi rockoperán vehetett részt a 7. évfolyamunk

2022. március 2-án a Lázár Ervin Program keretében nyílt lehetősége iskolánk 7. évfolyamos osztályainak, hogy részt vegyenek Jókai Mór A kőszívű ember fiai című nagy sikerű regényéből készült különleges, rockopera-feldolgozás előadásán. A rendezvénynek a pécsi ANK (Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ) színházterme adott helyet, ahol két felvonásban került bemutatásra az alkotás. Jókai Mór 1848-49-es szabadságharc éveibe elkalauzoló történetét teljesen egészében felvonultató színdarab szereplői között számos neves színművész is felbukkant. A folyamatosan felcsendülő betétdalok mellett a regény sorait hallhattuk és láthattuk megelevenedni. A kulturális-művészeti programon iskolánkat képviselve a 7.a, 7.b és 7.c osztályok vettek részt, számukra az előadás így az idei tananyag szempontjából kuriózum-élmény volt, hiszen a híres regényt élőben is megismerhették.