07
MáRC
2019

Eredményes részvétel a XXII. Tolna megyei szolfézs-versenyen

A bonyhádi Bartók Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézmény idén  22. alkalommal rendezte meg a Tolna Megyei szolfézsversenyt.

dav

Győrffy István – a zsűri elnöke, a feladatsorok megalkotója, értékelője – a pécsi Művészeti Szakközépiskola szolfézs-, zeneelmélet – zeneszerzés tanára volt.  A versenyen  17 növendék indult, többen Dombóvárról és Szekszárdról érkeztek, a pécsi Szent Mór Iskolaközpontból pedig Rónai Virág 8.b és Lipp Levente 5.b osztályos tanulók versenyeztek.

A verseny először egy igen összetett írásbeli feladatsorral kezdődött, majd szóbeli résszel folytatódott.

A szigorú pontozás és százalékos kiértékelés alapján a 4.korcsoportban  I. helyezést ért el Rónai Virág, és  pontszámai alapján az egész verseny abszolút II.  helyezését. Lipp Levente az 1. korcsoportban indult és II. helyezést ért el.

dav

A 17 versenyző diák közül  csak hatan kaptak oklevelet. Győrffy István és a többi szolfézs szakos tanár mind dicsérték Rónai Virág és Lipp Levente felkészültségét, szép éneklését, kiemelkedő zenei tálentumát. Jövőre is várnak minket!

         Szöveg:  Kopjár Anikó 

dav

Köszönjük Kopjár Anikó felkészítő munkáját, és a két résztvevő szép sikereit!