16
NOV
2022

„Szent Mártonnak ünnepén” – Márton nap az óvodában

Óvodánkban, november 11-én Szent Mártonra emlékeztünk, akinek különleges élete, jócselekedetei példát mutatnak a legkisebbeknek.

Délelőtt a Nap csoportosok előadásában életre kelt a legenda. Vörösköpenyes katonák érkeztek az aulába, köztük Márton, aki önzetlen szeretettel osztotta szét minden értékét a rászorulók között. Még fele palástját is a fagyoskodó koldusnak adta. Valójában sokkal többet tett ennél, odafigyelt, és segített embertársának.

Délután a családokat hívtuk közös ünneplésre a szépen feldíszített udvarra. Az óvodások énekes játékával, verseléssel, mondókázással kezdődött a program, majd kis szeretetvendégség várta a családokat a csoportoknál. A libazsíros kenyér és forró tea után a Mecsek Táncegyüttes népi hangszerei szólaltak meg és kezdetét vette a vidám mulatság. A gyerekek boldogan táncoltatták meg szüleiket, testvéreiket.

Sötétedéskor dr. Kajtár Edvárd atya megáldotta a csillogó fényű lámpásokat és a felvonulás élére állva, átvezette óvodánk közösségét a Székesegyházba. Jelképes kis piros palástokat osztott szét a gyerekek között, melynek egyik felét haza vihették, másik felét pedig Isten házában hagyták. Mert mindenkinek van egy” fél köpenye”, amit együttérzéssel, odafigyeléssel meg tud osztani társaival, s ha így tesz, a kis lámpás fénye örökké égni fog szívében.

A tartalmas, vidám, ugyanakkor meghitt programot közös ének és ima zárta.