11
FEBR
2020

17 nap Lichtensteinben

A Nemzetközi Vöröskereszt és a Máltai Szeretetszolgálat támogatásával januárban 16 alsós (3-4. osztályos) diáknak és négy kísérő tanárnak volt lehetősége Liechtensteinben vendégeskedni.

Programunkban minden napra jutott valami élmény, de a rendszeres tanulás sem hiányozhatott. A házvezető Bani bácsi jól tartott minket finom, házias ételeivel, így a gyerekek mindig megtalálhatták a számukra ízletes falatokat. A vendéglátók végtelenül kedvesek voltak, ugyanakkor szigorú rendet, és pontosságot követeltek.

Meglátogattuk a hercegség fővárosát, Vaduzt, ahol fő programként a liechtensteini hercegnő – Sissy császárné egyenesági leszármazottja – vendégül látott bennünket várkastélyában. Viszonzásként zenés műsort adtak elő neki tanulóink, majd feltehették személyes kérdéseiket is a barátságos, közvetlen hercegnőnek.

Ellátogattunk Svájc legkisebb településébe, ahol kacsa- és hattyúetetés után megcsodálhattuk a városka 400 éves faépületeit, majd felsétáltunk a domb tetején álló várhoz.

Csütörtökönként egy hegyi kisváros tornatermében tornáztunk, péntekenként pedig egy iskola uszodájában játszhattak a gyerekek.

A hó borította hegyen, 1600 méter magasságban szemeteszsákokon csúszkálva élveztük a tél örömeit. Egy másik alkalommal hócsatáztunk és hóembert építettünk.

Városkánk játszóterein többször is jártunk.

Farsangi időszak lévén, a gyerekek beöltözhettek a „farsangi ruhatárból”. Volt köztük rendőr, menyasszony, királylány, futball szurkoló, különböző állatkák. Egy helyi fúvós-ütős zenekar rémisztő maskarákban, de annál vidámabb zenével szórakoztatta a hallgatóságot.

Mindkét vasárnap zenés misén vettünk részt.

A gyerekek sok ajándékot, meglepetést kaptak helyi diákoktól, illetve jómódú családoktól.

A diákok és a kísérők is kicsit megfáradva, de tartalmas programokkal, és felejthetetlen élményekkel gazdagodva tértek haza.

KÉPGALÉRIA