17
FEBR
2019

24 órás sportnap az új tornacsarnokban

Testnevelő tanáraink ki nem mondható örömmel tervezték meg első, saját tornacsarnokunkban megrendezésre kerülő 24 órás sportnapunkat. Végre nem kellett más intézményeknél vendégeskedni, hanem a saját iskolásaink saját iskolájában megépült saját tornacsarnokukban élvezhették a testmozgás, a sport, a versengés örömeit. Bár ez utóbbi nem volt főcél; nem a másik legyőzése végett álltak csatasorba kicsik és nagyok, hanem sokkal inkább saját testük és akaratuk legyőzésére, amelynek eredménye egy jó kis fáradtság, izomláz, élmény, sport-szelet, esetleg oklevél ill. kupa.

2019. február 15-én, pénteken 13:00 órakor foglalták el helyüket az 1 – 2. évfolyam tanulói a gyönyörű terem padlóján, ahol meghallgathatták Nagy Andrea intézményvezető bevezető gondolatait és buzdító szavait a hosszú küzdelemhez.

A kicsik bemelegítő gyakorlatokat végeztek, majd kezdődött is a versenyek sora, focibajnokság és különböző sorversenyek.

Játékosan, vidáman, elképzelhetetlen hangerővel buzdították egymást. Erre külön is készültek, szurkolói zászlókat gyártottak az eseményre, sőt, volt, aki pom-pom lánynak öltözve ugrálta végig a délutánt.

Talán egy kis feszültségoldás funkciója is volt az eseménynek: azok a gyerekek, akiket nap mint nap csendesebb és nyugodtabb viselkedésre buzdítunk, most „legálisan” rohangálhattak és kiabálhattak kedvükre! A tanító nénikkel való állandó „kötélhúzás”  helyett most játékos, osztályok közötti versengés keretében mérhették össze erejüket a gyerekek.  Igazán jó volt látni azt az őszinte igyekezetet és bőséges jókedvet, amelyet az éppen küzdők ill. az őket biztatók produkáltak. A nézőtéri galérián pedig szülők, vendégek szurkolhattak a versenyzőknek. A sportosabb apukák igazi edzőként a pálya széléről biztatták és segítették csemetéiket és osztályaikat.

Később a nagyobbak is előkerültek, és ők is végigjátszották a bemelegítőből, sorversenyekből, labdajátékokból álló feladataikat, elismerésre méltó igyekezettel. Náluk már volt zenés mozgás, és a focin kívül kosárlabda, ping-pong, tollaslabda verseny is.

Az éjszaka a nagygimiseké, öregdiákoké és szülői közreműködőké volt, majd reggeltől délig folytatódott a vendégekkel való játék is. Az eseménysorozat a kezdéshez képest pontosan 24 óra elteltével záródott.

Elismerés és köszönet mindenkinek, a végig kitartó testnevelő tanároknak, a diákjaikkal együtt küzdő tanítóknak, tanároknak, a jelenlévő szülőknek és vendégeknek egyaránt.

Kedves gesztus volt a testnevelő tanárok kollégákhoz szóló „adminos” körlevele, amelyet itt is prezentálunk:

Kedves Kollégák!

Ezúton szeretnénk köszönetünket kifejezni mindenkinek
– aki terelgette és biztatta az osztályát, 
– aki ügyeleti szolgálatot teljesített, 
– aki bármilyen más formában segített, 
– illetve annak, aki puszta jelenlétével hozzájárult a sportnap eredményességéhez.
Nagyon hálásak vagyunk, Nélkületek nem sikerülhetett volna ilyen jól ez a rendezvény!
Testnevelők
KÉPGALÉRIÁK