13
OKT
2023

A Szent Mór Vegyeskar utazása a Pueri Cantoresre

A Szent Mór Vegyeskar utazása a Pueri Cantoresre
A Szent Mór Vegyeskar szeptember utolsó hosszú hétvégéjén egy háromnapos örömünnepen vett részt Veszprémben. Felemelő ünnep volt ugyanis a Magyarországon első alkalommal megrendezett „Pueri Cantores” Katolikus Ifjúsági Kórustalálkozó, melyre több külföldi énekkar mellett 15 magyarországi katolikus iskola kórusa, összesen több mint hatszáz gyermek gyűlt össze. Az utazást, szállást, étkezést a Szent Mór Iskolaközpont belső pályázatából támogatta, melyet a Pécsi Egyházmegye, mint fenntartó finanszírozott.
A péntek délutáni nagy közös próba után zenekaros ünnepi hangversenyt adtak a kórusok Veszprém legnagyobb templomában az előre szétküldött és külön-külön megtanult zenei anyagból. A koncerten jelen voltak a Pueri Cantores Nemzetközi Kórusszövetség francia elnökén kívül az országos egyházzenei egyesületek képviselői, egyházi elöljárók és zeneszerzők is. Másnap reggel, szeptember 30-án a kórusok nagy énekes felvonulást indítottak a belvárosban. A Veszprémi Ifjúsági Fúvószenekar kíséretével megkoszorúzták Szent Imre hercegnek, a magyar ifjúság védőszentjének szobrát, majd a hosszú menet dalolva átvonult a Vár főterére, ahol az Érsek Atya köszöntötte és megáldotta őket. Ezek után egy hatalmas színpadon koncertek és közös éneklések zajlottak, majd megkezdődött a békeima a szomszédos Szent Mihály Főszékesegyházban. A gyerekek közösen együtt énekeltek a békéért és imádkoztak az Oltáriszentség előtt. Utána a veszprémi pezsgő városi programokba lehetett bekapcsolódni és a kirakodó vásárokat megtekinteni. Este, a Kórusok Éjszakája programon minden énekkar egy időben, de különböző helyszínen – Veszprémben és a környező településeken – önálló koncertet adott. A vasárnapi főszékesegyházi záró szentmisén a találkozón résztvevők közös énekszolgálatot teljesítettek. A több mint hatszáz fiatal orgonakísérettel, egy szívvel-lélekkel zengte az ünnepi istentiszteletre előre megtanult több szólamú énekeket. A páratlan eseményt a MTVA élőben közvetítette. A résztvevő fiataloknak felejthetetlen élmény volt megtapasztalni, hogy a közös szakrális ének és a közös hit által valóban testvérei egymásnak.