26
OKT
2022

Beszámoló – természettudományos gimnáziumi előkészítő 2022

2022. 10. 21-én Iskolánk gimnáziumi előkészítő alkalmat tartott azon nyolcadikos tanulóknak, akik jövőre a természettudományos orientációra szeretnének jelentkezni hozzánk. Az adott nap délutánján az érdeklődő diákok végigjárhatták intézményünk fizika, biológia, földrajz és kémia termeit, ahol változatos és izgalmas feladatokat vagy kísérleteket nézhettek, illetve az igazán bátrak akár részt is vehettek bennük.
Az előkészítő célja az volt, hogy a gyerekek átfogó képet kapjanak arról, mi várhat rájuk, amennyiben a Szent Mór Gimnázium természettudományos orientációján szeretnének tanulni.
A fizika előadó teremben a 9. osztályos TT orientációs csapat tartott interaktív kísérleti bemutatót. A vendégeket is kisebb feladatokra kértünk, például diótörés a fizika tanárnő fején. A bátrabbak kipróbálhatták szét tudnak-e húzni két egymásba illesztett fizika feladatgyűjteményt. Megnézhették milyen egy légpárnás modell, hogy lehet egy üvegpalackba tojást juttatni. Lávalámpát készítettünk, léghajót imitáltunk, és megnéztük helyet tud-e cserélni a víz és az olaj.
A kémia előadóban egy rövid bevezetést tartottunk a gimnáziumi kémia és biológia orientációs foglalkozásokról, laborokról, ahol bemutattuk a kémia labor műszereit: a polarimétert, a spektrofotométert és a fluorimétert. Ezek után több kísérletet is elvégeztek. Az első kísérletben: Elektrolízis segítségével, vasszöggel piros színnel írtunk a fémlapon lévő nedves szűrőpapírra. A második kísérletben megnéztük, hogy két szilárd anyagból hogy keletkezik víz, és miért fagy oda a lombik a talapzathoz.
A biológia szaktanteremben az érdeklődő diákok az állati kommunikáció típusaival, jeleivel, üzeneteivel ismerkedhettek meg. Végül pedig játékos formában rácsodálkozhattak, hogy milyen pontosan fel tudjuk ismerni a különböző zajokat, hangokat, amely képesség segít minket a veszélyforrások elkerülésében.
Földrajzból Földünkről, mint bolygóról néztünk meg egy kis NASA videót, amin keresztül a csillagászat oldaláról közelítettünk rá bolygónkra, felhívva a figyelmet a Föld egyedi, különleges helyzetére a Naprendszerben. Majd a Föld szerkezetét mutattuk be, és ezen keresztül vezettük le a lemeztektonika jelenségét, és annak következményeit: a földrengéseket és a vulkánok működését. Ez utóbbit interaktív kísérletben is bemutattuk. Végül a földrajz laborban lévő homok terepasztalon került sor a külső erők felszínformálásának bemutatására közösen a diákokkal.
Reméljük, hogy sikerült felkeltenünk a gyerekek érdeklődését és minél nagyobb számban választják majd a természettudományos orientációt leendő gimnazistáink.
Pécs, 2022. 10. 26.