Iskolánkban lassan már több mint fél évtizede működik sikerrel a népszerű angol orientációs képzés, amelynek során a gimnazista diákjaink magasabb óraszámban sajátíthatják el az idegen nyelv tanulását. A színvonal roppant látványos emelkedését jól mutatja az a tény is, hogy már 10. év
Tisztelt Szülők! A gimnáziumi felvételihez kapcsolódó szóbeli elbeszélgetésre 2025. február 10-től lehet időpontot egyeztetni az iskola titkárságán a +36 (72) 514 282 telefonszámon.
Kedves Szülők! Kedves Érdeklődő Diákok! Megnyitottuk online jelentkezési felületünket iskolánk nyílt napjaira és felvételi előkészítő foglalkozásaira, amelyet itt honlapunk oldalsávjáról – pirossal kiemelt felhívás alatti „IDE KATTINTVA” feliratra való rákattintással
Kedves Szülők! Az alábbi két nyilatkozat kitöltésével, benyújtásával igényélhetik adott intézmény szerinti (óvodai, iskolai) ingyenes vagy kedvezményes étkeztetést gyermekeik számára. Nyilatkozat – ISKOLA Nyilatkozat – ÓVODA
Tisztelt Szülők! Kedves 8. osztályos diákok! A Szent Mór Iskolaközpont Gimnáziumába jelentkezett tanulók ideiglenes felvételi jegyzékét – intézményünk által meghirdetett orientációnként – az alábbi linken érhetik el: KATTINTSON IDE a felvételi jegyzék megnyitásához.
Nagy öröm számunkra, hogy az Euroexam International Vizsgaközpont angol és német nyelvtanárok, valamint intézményvezetők számára szervezett szakmai találkozót iskolánkban, melynek keretein belül hivatalosan is partneri kapcsolatba lépett egymással a két intézmény. Ezt követően iskolán
November 25-én került sor a nyelvi előkészítő foglalkozásra, ami elsősorban azt a célt szolgálta, hogy leendő diákjaink betekintést nyerjenek a nyelvoktatásba, megismerjék a leendő tanárokat, diákokat és beleszagolhassanak a „szent móros” családi légkörbe. Az angol és német orientáció
Szerdán, október 26-án a hatodik órában különleges programra hívtuk a Szent Mór nyolcadikosait. Azoknak, akik itt szeretnének maradni a gimnáziumban, kerekasztal-beszélgetést szerveztünk a gimnazistákkal, hogy személyesen is tudjanak érdeklődni, kérdéseket feltenni, „titkokat megtudni
2022. 10. 21-én Iskolánk gimnáziumi előkészítő alkalmat tartott azon nyolcadikos tanulóknak, akik jövőre a természettudományos orientációra szeretnének jelentkezni hozzánk. Az adott nap délutánján az érdeklődő diákok végigjárhatták intézményünk fizika, biológia, földrajz és kémia term
A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Amennyiben folytatod a böngészést úgy tekintjük, hogy nincs kifogásod a weboldalról érkező cookie-k ellen. Bővebben itt.