19
SZEPT
2021

Diákunk visszaemlékezése a NEK Forráspont Ifjúsági Estjére

„Mi a Forráspont? Találkozási lehetőség egymással és Jézussal, aki velünk maradt az Oltáriszentségben.” – olvasható az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus honlapján. Idén a NEK történetében immáron harmadik alkalommal került megrendezésre a 15 és 30 év közötti fiatalokat megszólító Forráspont Ifjúsági Est. A rendezvényen iskolánk diákjai is részt vettek. Kocsis Adél, a 12. g osztály tanulója osztotta meg velünk visszaemlékezését az élménydús programokról:

„Tartalmas nap volt, mind közösségi mind lelki értelemben. Különleges élmény volt a számomra, hogy ilyen sok ember érkezett ide ugyanattól a céltól vezérelve az ország, és talán a világ közelebbi-távolabbi pontjairól. Az Ákos koncertet nagyon élveztem, majd érdekes volt hallgatni az utána következő tanúvallomásokat. Sok értékes gondolattal gazdagodtam, emellett jó volt kicsit kiszakadni a mindennapokból és az együtt töltött idő segített visszarázódni az iskolai életbe. Köszönöm, hogy részt vehettem rajta!”