16
JúN
2023

Dráma – országos siker

DRÁMA – ORSZÁGOS SIKER

2023-ban ismét megrendezésre került a Nemzetiszínháztörténeti Vetélkedő, melyen a már rutinos Maurus Sanctus csapat – Fazekas Kincső 11.g, Fejér Benedek 11.g, Kovács Dorka 11.g, Stauróczky Anna 11.f – az idei tanévben is képviseltette magát!

A február óta tartó háromfordulós kemény megmérettetés után huszonöt csapatból hat jutott be az országos döntőbe, köztük a szentmórosok is. A tavalyi sikerek után idén is otthonosan mozogtunk a Gobbi Hilda nevét viselő színpadon a Nemzeti Színházban. Az idei verseny Madách Imre és Az ember tragédiája köré épült. A döntőben 6 feladatot oldottunk meg, amelyekre még utazás közben, reggel is tanultunk, készültünk a megmérettetésre. Szepi bácsi vezetett, mi meg állandó segítőnk, Mózsi Anna közreműködésével átnéztük még egyszer tüzetesen Madách életét, pályáját és számos színészt és rendezőt, akik dolgoztak korábban a Tragédiával. A döntő 7. feladata a darab egyik részletének színpadra állítása, előadása volt, melyre csapatunk teljes erőbedobással készült. A Falansztert, a 12. színt állítottuk színpadra 5 perc terjedelemben, amelyet a zsűriben helyet foglaló színművészek és szakértők magas pontszámmal értékeltek. Szép versenyben és nagyon szoros mezőnyben végül IV. helyezettek lettünk. Sokat tanultunk, tapasztaltunk, és a lehető legjobb közegben, egymás társaságában fejleszthettük műveltségünket, gazdagíthattuk önismeretünket.

Köszönjük a felkészítést Szakács Emília és Gellérné Takács Dóra Katalin tanárnőknek!

Fejér Benedek 11.g