Elballagtak végzős gimiseink
12.-es diákjaiktól búcsúztunk
2024. május 3-án, pénteken délután elballagtak végzős diákjaink. Az utolsó osztályfőnöki óra, a tizenegyedikesek által átadott virág és tarisznya, lélegzetelállítóan szép díszítés a termekben, folyosókon, kapuban, a diákok sorfala jelenvalóvá tette: valóban búcsúzniuk kell. Dobszóval, énekkel, kicsik-nagyok sorfala közt vonultunk át a Székesegyházba, égi támogatással, az egész napos eső is elállt. Szülőkkel, vendégekkel közösen vettünk részt a szentmisén, majd az ünnepélyen a 11.-esek zenedarabokkal kedveskedtek: Heidl Márton zongorán, Gaál Botond gitáron játszott, majd Hires Kincső, Budavári Mária és Marton-Bódi Anna tolmácsolták a ballagtatók gondolatait.
A tizenkettedikesek nevében Ambrus Ágnes, Kovács Dorka, Fejér Benedek búcsúztak.
A jutalmakat most többen is átvehették. Az iskola örökös jó tanuló, jó sportolója díjat Draxler Alexia vette át. A Máltai Szeretetszolgálat karitatív szolgálatért alapított elismerését Huszta Rékának ítélték. Művészeti Iskolánk Csontváry-díját Köntös Noéminek adományoztuk.
A Szent Mór-díjak bronz fokozatát a következő tanulók vehették át: BaloghDóra, Benke-Somorjai Dávid, Gergely Anna, Huszta Csaba, Mazák Mihály, Stauróczky Anna, ezüst fokozatát Fábián Szabolcs, Fejér Benedek, Kovács Dorka, Nagy Márk Milán, Várdai Lajos. A Szent Mór-díj arany fokozatával Ambrus Ágnes és Müller Albert sokéves munkáját jutalmaztuk. Albert emellett a művészeti iskola Kodály-díját is elnyerte.
Husztáné Lovasi Krisztina főigazgató-helyettes asszony beszéde mélyen meegérintett mindannyiunkat:
„Kedves 12.f és 12.g! Kedves Fiatalok!
Három dolog jut most eszembe a tegnap, a ma és a holnap. Fogalmazhatnék úgy is, hogy ami most eszembe jut, azok az emlékek, a pillanatok és az álmok. Igazából ez mind ugyanaz, mert ami tegnap holnap volt, az ma a jelen, vagy ami ma a holnapot jelenti az holnapra már ma lesz és a most holnap már tegnappá szelídül és emlékké válik. Kicsit bonyolultnak hangzik, igaz? De ez történik velünk nap mint nap, folyamatosan, úgy, hogy szinte észre sem vesszük. Vannak azonban pillanatok, amikor belénk hasít a felismerés, hogy ez a pillanat most fontos és mindjárt elmúlik, pedig mi nem akarjuk elengedni. Ez a pillanat is ilyen, egy megismételhetetlen most. A ti eddigi egész életetek a szüleitek szemében egyetlen mostba sűrűsödik. A most egy varázslatos szó, mert tulajdonképpen mindig most van.”
