12
NOV
2018

Élő könyvtár

Az idei tanévben már ötödik alkalommal rendeztük meg az Élő Könyvtár című  pályaorientációs rendezvényünket a 11-12. évfolyamok számára. A továbbiakban egy diák összefoglalóját olvashatják az eseményről:

Iskolánk régi hagyománya az Élő Könyvtár, amely a pályaorientációs útmutatáson túl összetettebb képet mutat a hivatásokról a tanulók számára.

Az eseményt megelőzően tanáraink közvélemény kutatást végeznek a diákok érdeklődéséről, amely alapján az iskola vendégeket hív különböző szakmából és hivatásokból. Ők az Élő Könyvek, akiket rövid, fél órás beszélgetésekre ki lehet kölcsönözni. A választható beszélgetések közül sokféle lehetőség van, kormányzati szereplőktől zenészekig és különféle szakemberekig rengeteg féle vendég fordult már meg egy ilyen rendezvényen. A 11- 12. évfolyamból a tanulók három beszélgetésen vehetnek részt, ahol többet megtudhatnak az adott szakirányról, a felvételi feltételeiről és a későbbi lehetőségekről. Szóba kerül ilyenkor az egyetemválasztás is, és hasznos tippeket kaphatunk az ottani élettel, tanulással kapcsolatban.

Nem egyszer fordult már elő az irányváltás egy-egy beszélgetés következményeként, mert ilyenkor rá lehet jönni, hogy az valóban a mi világunk-e, vagy talán egy másik hivatás jobban illik a személyiségünkhöz. Más diákokat azonban ez lehet, hogy megerősít elképzeléseikben.

A beszélgetések kisebb csoportokban, kellemes hangulatban zajlanak, ami alatt bármire rá lehet kérdezni, ami érdekel bennünket. Ez nem csak egy tájékoztatás, mert a szakmák pozitív és negatív oldalát, az adott hivatás iránti keresletet itthon és külföldön, élettörténeteket és életformákat is megismerhetünk.

Ez egy nagyszerű lehetőség a tanulók számára. A kapott információn túl inspirálóan hat és egy szélesebb világképet ad.

Nyúl Emese – 12.e