01
SZEPT
2017

Első kápolna az alsósoknál

Iskolai életünk minden áldott napját kápolnai imával kezdjük. Ez csodálatos lehetőség, hogy közösségben együtt legyünk, és lélekben készüljünk az előttünk álló nap feladataira. A Hunyadi úti épület kápolnájában életük első ilyen eseményét élték át szeptember 1-jén új elsőseink.

Kicsit róluk is szólt a dolog; köszöntöttük őket, tájékoztattuk őket, megénekeltettük őket, lefényképeztük őket. Nagyon fontosak nekünk, és igazán örülünk a két új osztály kedves tagjainak.

A közös énekléssel egybegyűlt társaság előtt először is Szalainé Fábián Zsuzsanna, alsós igazgatóhelyettes kért szót. Ő is kifejezte, hogy örül az új találkozásnak. Néhány praktikus tudnivalót mondott a gyerekeknek és a jelenlévő szülőknek.

Ezután Köcsky Tiborné – Dóri néni mesélt az iskola történetéről, az éneklés fontosságáról és szépségéről.

A szokásos mese sem maradt el, megtudtuk, hogy Marci postás csak jó és szép gondolatokat tartalmazó leveleket hord ki, de ennek részleteit csak az tudhatja, aki végig is hallgatta a kedves történetet.

Ezután meglepetés következett, Gyöngyösi István énektanár filmrészletet vetített az elmúlt évi Művészetek Napján a Kicsinyek Kórusának szerepléséről készült felvételből.

Ezzel meg is tisztelte őket, és további aktív példamutatást kért tőlük. Mivel a múlt évi negyedikesek elhagytak bennünket, most a másodikosokon a sor, hogy feltöltsék a kórus létszámát, és ragyogjanak nekünk, velünk. Kis tájékoztató hangzott el a szülőknek írt felhívásból, amelyben kérjük támogatásukat gyermekek kórustagságához.


A záró ima és ének után még egy hagyományos mozzanat várt az elsősökre – a fényképezkedés. Olyan jó egész évben látni, hogy milyen klassz kis csapatok jöttek itt össze. A gyermeküket nehezen elengedő szülők végig kitartottak a reggel során.

KÉPGALÉRIA
Gyöngyösi István fotóiból
(A KÉPGALÉRIÁBAN  Zoom üzemmódban jobb egérgombbal és Kép mentése másként paranccsal
másolhatók egyenként saját gépre a kiválasztott képek)