27
MáJ
2019

Elsőáldozók találkozója

Május 25-én (szombaton) tartotta a Pécsi Egyházmegye az Elsőáldozók találkozóját Máriagyűdön, melyen iskolánk 3. évfolyama is részt vett. A zarándokhely, a gyönyörű tavaszi idő és a színes program igazán szép napot varázsolt minden résztvevőnek.

A program szentmisével kezdődött a kegytemplomban, majd a gyerekek a kövezett erdei sétányon körbe haladva egy akadálypályán mehettek végig. A jelen lévő szülők sem maradtak program nélkül, nekik Nagy Péter, a Pécsi Egyházmegye közoktatási munkatársa tartott előadást.

 Az akadálypálya állomásainak mindegyikén egy-egy szép fagyöngyöt lehetett szerezni, melyből a végén egytized rózsafüzért készíthetett magának minden gyermek. Az állomásokon rejtvényes feladvány, ügyességi célba dobás, egyházének együttes éneklése (a Musica Sacra most jól jött nekünk), a Tízparancsolat helyes sorba rendezése és a  liturgikus színek és egyházi ünnepek összepárosítása is feladat volt. Megtapasztaltuk, hogy vallási fogalmakkal is remekül lehet activity-t játszani, valamint a lelki erények képrejtvényből való kiolvasása nem is olyan egyszerű. Nem maradhatott el a csoportos bogozódás sem és Jézus csodáinak felismerése képek és szöveg alapján.

Ezután az Ördögszekér Kompánia „Időfa” című bábelőadása nevettette meg a gyerekeket és a jelen lévő családtagokat, pedagógusokat.

Végül dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök atya áldásával kelhettünk útra hazafelé.

Szöveg és fotók: Periskicsné Tillai Zsófia

FOTÓGALÉRIA