Élménybeszámoló a Szent Mór Iskolaközpont hetedikes tanulóinak erdélyi útjáról

Hosszas előkészítő tevékenység és várakozás után, 2022. május 31-én végre elérkezett az indulás napja. Az izgatott diáksereg és tanáraik már kora reggel gyülekeztek a megbeszélt helyszínen. Egy kis útbaigazítást, a dokumentumok ellenőrzését és a búcsúzást követően az autóbusz 35 tanulóval és 5 tanárral a fedélzetén, pontosan 6 órakor végre kigördült a parkolóból.                 Az utazás vidám hangulatban telt, s egykettőre elérkeztünk a nagylaki határátkelőhöz. Érdekes volt megtapasztalnunk, hogy az időeltolódás következtében az első napunk mindössze 23 órából állt.

A déli órákban érkeztünk Aradra, ahol tanulóink ünnepi megemlékezést adtak, majd ezt követően megkoszorúzták a 13 vértanú emlékművét. Rövid történelmi visszatekintés után közösen elénekeltük a Himnuszt, majd néhány vers és ének hangzott el. „Isten áldja meg a magyart”- szólt a himnuszt megidéző népdal.  A műsort Sándorné Kiss Gabriella állította össze.

Arad után Dévára vitt utunk, ahol kedves fogadtatás és hatalmas eső várt minket, emiatt a gyermekotthon lakóival tervezett közös szabadtéri sportprogram nem volt megtartható. Miután elfoglaltuk a szállást, finom meleg vacsorát kaptunk, melyről megtudtuk, hogy a gyermekotthon gimnazista lakói készítettek nekünk. Főszervezőink és kirándulásunk vezetői, Könyves Attila és Bayer László tanár urak átadták a Pécsett gyűjtött tartós élelmiszer, higiéniai termék és pénzadományokat, majd követtük a házigazdákat, akik bemutatták nekünk az otthon történetét és az ott élők hétköznapjait. Szívszorító volt szembesülni azzal, milyen nehéz sorsú gyerekek nevelkednek az intézetben, nagyon szigorú napirend, de szerencsére szerető és befogadó körülmények között. Mindannyian a szívünkbe zártuk a bennünket kalauzoló 17 éves Annát, aki filológia szakos gimnazista és hatodmagával él egy családi közösségben nevelőnőjével Tündével együtt, aki három saját és három nevelt gyermekének boldogulását igyekszik biztosítani. Szomorú, de egyben felemelő érzés volt meghallgatni az ő történetüket. Most is fülemben cseng Anna hangja, ahogy Böjte Csaba testvért idézte: „Ez az otthon olyan, mint egy terebélyes nagy fa, ahol minden madár fészket rakhat, de azt kedve szerint bármikor elhagyhatja, illetve vissza is repülhet rá. Az estet közös sétával és felszabadult játszótéri szabadprogrammal zártuk, amely segített feloldani a bennünk felgyülemlett érzéseket.

Második nap: 2022. június 1.                   

            Egy laktató reggeli után nekivágtunk, hogy megmásszuk a Maros-völgye fölé 180 méterre emelkedő sziklára épült magos Déva várát. Az előző napi nagy esőzés kicsit megnehezítette utunkat, de a tervezettnél sokkal rövidebb idő alatt, baj nélkül följutottunk. A vár romos, napjainkban újra felújítás alatt álló emblematikus kinézete, valamint a népszerű Kőműves Kelemen ballada  már mindannyiunk számára ismert volt az irodalom- és énekórákról, ám a csodás kilátásra nem számítottunk. A kijelölt diákok minden helyszínen, rövid, lényegre törő ismertetőt tartottak a látnivalókról.  Erdély egyik legősibb királyi vára kettős funkciót töltött be a történelem folyamán. Védelmi szerepe mellett főúri rezidencia is volt, melyet a tatárjárás után IV. Béla építtetett újjá, majd Hunyadi János, Szapolyai János és Bocskai István birtokába került. Az 1849-es lőporraktár robbanás után évekig nem volt látogatható, majd 2016-ban újra megnyitották a turisták számára.

A hegymászás után Erdély egyik legimpozánsabb középkori emlékét, Vajdahunyad várát látogattuk meg. Már messziről feltűnt nekünk, micsoda hömpölygő tömeg áramlik ide-oda a vár előtt. Iskolás seregek sokasága várakozott a be- és kibocsájtásra. Rövidesen megtudtuk, hogy gyereknap lévén, a múzeumok és egyéb kulturális intézmények ingyen látogathatóak, ennek (is) volt köszönhető a nagy érdeklődés. A lenyűgöző gótikus várkastély, egyik legnagyobb magyar regényírónk, Mikszáth Kálmán szavaival élve a „várak királya”. A tatárjárás után épült fel az a vár, melyet Zsigmond király adományozott a Hunyadiaknak. Hunyadi János halála után özvegye, Szilágyi Erzsébet reneszánsz ízlés szerint bővíttette ki. Későbbi tulajdonosa Bethlen Gábor fejedelem volt. A vár több tűzvészt is átvészelt, de a restaurálásoknak köszönhetően ma is teljes pompájában várja a látogatókat.

Látogatásunk aznapi harmadik helyszíne Gyulafehérvár volt. A mintegy 60 000 lelket számláló kisváros lakosságából mindössze 1000 ember vallja magát magyarnak.  Különleges látvány a város főterén egymás mellett álló ortodox koronázási templom, s szinte közvetlenül mellette a katolikus érseki  székesegyház és érseki palota. Először az ortodox templomot látogattuk meg. Ezt a templomot, kifejezetten Nagy Románia királyainak, Ferdinándnak és Máriának 1922. október 15-én történt megkoronázása alkalmából építették. A templomépítési munkálatok körülbelül 9 hónapig tartottak. Az 52 méter magas harangtorony, a mellette lévő katolikus székesegyház tornyával együtt uralja a város távoli látképét, viszont kb. 3 méterrel alacsonyabb, mint a katolikus templom tornya. A harangtorony alatti bejáratot jobbról és balról, Ferdinánd király és Mária királynő mellszobra díszíti. A görög kereszt formájú templomot négyszögletű alakú nyitott téglafolyosó övezi. Tanítványaink szembesültek az orthodox és a római katolikus vallás külső jegyeinek különbözőségével. A koronázási templom mellett lévő háromhajós római katolikus katedrálist egy XI. századi templom helyén emelték a XIII. század elején, román stílusban. A tatárjárás során megrongálódott templomot később gótikus stílusban fejezték be. Az évszázadok során többször elpusztították, de mindig újjáépítették, sikeresen ötvözve ezáltal a különböző építészeti stílusokat. A székesegyház legfontosabb látnivalói a síremlékek. Hunyadi János gazdagon faragott szarkofágja a templom jobb oldali falánál látható, kétoldalt fia, a kivégzett Hunyadi László és testvére, János nyugszik. Itt található továbbá az első erdélyi fejedelem, János Zsigmond, Izabella királyné és Márton Áron püspök sírhelye is. Szintén belépőjegy nélkül (gyereknap!) sikerült feljutnunk a toronyba is, majd    egy rövid szabadprogram keretében a bazársort is végigjárhatták a gyerekek.

A hosszas nézelődés után fáradtan szálltunk be az autóbuszba, hogy elfoglaljuk következő szálláshelyünket Tordatúron, a Han Paprika Hotelben.  Érkezésünket egy újabb rövid zápor tarkította. Ez azonban nem akadályozta meg gyerekeinket abban, hogy vacsora után egy jó nagy focimeccsel és bújócskával zárják a napot. Ez utóbbit egy mobiltelefon nyert meg, melyet igencsak hosszas keresés után találtunk meg.

Harmadik nap: 2022. június 2.

Ezt a napot egy nagyon izgalmas, ám annál emlékezetesebb túrázással kezdtük. Rövid buszozást követően nekivágtunk a Tordai-hasadék vadregényes ösvényének. Indulásunk egy kicsit nehézkesre sikeredett. A gyakori esőzések következményeként szinte bokáig süllyedtünk a cuppogó sárban. Egymást bátorítva, támogatva haladtunk előre és szerencsére a beljebb eső részek már lényegesen szárazabbak voltak. A látvány sokszorosan kárpótolt bennünket a nehézségekért. A Tordai-hasadék 150 millió év alatt alakult ki a Hesdát-patak munkája nyomán, amely az Aranyos folyó egyik kis mellékfolyója, a Torockói-hegység mészkővonulatában. Területe 170 hektár, kis híján két kilométer hosszú, a szintkülönbség pedig csaknem 350 méter. Ebben a komplex rezervátumban több mint 60 barlang található. A Tordai-hasadék több mint 1000 növény-, állat- és pillangófajnak ad otthont, amelyek közül sok a védett vagy ritka példány.

A túrázást a közeli sóbánya megtekintése váltotta fel. A fülledt nyári melegben jólesett a hűvös, 10-12 fokos hőmérséklet. Idegenvezetőnk elmondta nekünk, hogy a sóbánya teljes felülete 45 négyzetkilométer,  a bányában található só tisztasága 98 százalékos. Azt is megtudtuk, hogy a tordai bányában található sómennyiség 10 évig lenne elég az egész világnak mind ipari, mind asztali fogyasztásra.  Tordán valószínűleg a Római Birodalom időszakában kezdték az első kitermeléseket és mindvégig kizárólag emberi és állati erővel, kézi eszközökkel folyt a bányászat. 1932 és 1992 között, 60 éven keresztül elhagyatott volt a bánya, a II. világháború idején vették csak hasznát, amikor a tordaiak a légitámadások elől oda menekültek. A bányát 2010-ben felújították, s most már panorámalifttel, csónakázótóval, több sportpályával, óriáskerékkel és egy koncertteremmel várja a látogatókat.

A mintegy másfél órás látogatás után „szép város Kolozsvár” látnivalói vártak ránk. Természetesen ez is egy óriási záporral indult, melyen már meg sem lepődtünk. A mintegy 300 000 főt számláló megyeszékhelyen ma hozzávetőleg 50 000 fős magyar anyanyelvű lakosság él. A város főterén az impozáns Szent Mihály templom áll, melybe belépve egy szertartással egybekötött óvodai ballagási ünnepségbe csöppentünk. A gyerekek, tanárok és szülők meghatott csoportja éppen az atya útra bocsájtó szavait hallgatta, mely ismerős és egyben nosztalgikus emlékeket ébresztett bennünk. Ezek után a Farkas utcai gyönyörű református templomot látogattuk meg, ahol Molnár Vince tanár úr vezetésével elénekeltük a 42. „Mint a szép híves patakra” és a 23. számú „Az Úr nékem őriző pásztorom” kezdetű zsoltárokat. Kellemes intermezzo volt, amikor az utcán, félig megrendezett módon váratlanul belebotlottunk egyik diákunk nagynénjébe, aki frissen sült, forró perecekkel lepte meg a kiéhezett társaságot. Kolozsvári látogatásunk a Babes-Bolyai Tudományegyetem, a Bethlen-ház, valamint Mátyás király szülőháza megtekintésével folytatódott, majd a Házsongárdi temetőben zárult, ahol a magyar történelem, tudomány és irodalom olyan kiemelkedő személyeinek sírhelyei találhatóak, mint például Szenczi Molnár Albert, Apáczai Csere János, Dsida Jenő és Reményik Sándor.

Elcsigázottan ültünk be újra a buszba. Kalotaszentkirály felé két baleset is lassította utunkat. Végül szerencsésen megérkeztünk az Ady Endre Általános Iskola kollégiumába, ahol erdélyi utazásunk utolsó éjszakáját töltöttük el.

4. nap: 2022. június 3.

Utolsó napunk reggelén sietve, de némi szomorúsággal pakoltuk be csomagjainkat az autóbuszba. Minden szálláshelyünkön kisebb ajándékkal köszöntük meg a szíves vendéglátást. Hazafelé tartó utunknak első állomása a Kolozsvártól mindössze 48 km-re található Bánffyhunyad volt. A kisváros kiemelkedő idegenforgalmi látványossága az egész főteret uraló, a 13. századból származó impozáns méretű gótikus stílusú református templom. Az Árpádkori alapokra épült templom hajója két részből áll, az újabbat később építették hozzá. Kazettás mennyezete 1705-ben készült. A szószék mögötti falon márványtábla örökítette meg Széchenyi István ma is aktuális felhívását, miszerint: „Senki ember ne akarja megváltoztatni vagy éppen elpusztítani egy nemzet nyelvét!” Egy másik érdekessége a templomnak a szentélyfalon található koszorú. Amikor Kossuth Lajos meghalt, a gyülekezet az ő tiszteletére készítette ezt, és habár a temetésre nem tudtak elmenni, egy koszorút csináltattak és helyben gyászistentiszteletet is tartottak. A koszorút ma is őrzik egy üvegfal mögött. A templomot számunkra bemutató hölgytől megtudtuk, hogy az 1000 fős gyülekezet, melynek mindössze 10%-a gyakorló református, a mai napig őrzi a régi hagyományt, amely meghatározza a templomba való bevonulás, valamint a helyfoglalás rendjét. Különleges látnivaló volt még a konfirmandusok számára készített díszes kalotaszegi mintázatú terítő, valamint az általuk készített szentély feletti karácsonyfához hasonlítható koszorú látványa is.    A templomkertben kőasztal őrzi Ady Endre, Babits Mihály és Tamási Áron emlékét. Ezt a gyönyörű emlékhelyet ismételten zsoltárénekkel tettük emlékezetesebbé.

Bánffyhunyadról a Király-hágón keresztül folytattuk utunkat, rövid pihenőt beiktatva. A Király-hágó a Réz-hegységben, Kolozs és Bihar megye határán, 582 méter magasságban található. Ezt a helyet nevezik a Partiumot Erdélytől elválasztó határnak. Schremné Velner Edit tanárnő itt is készített rólunk egy csoportképet. A tanárnő ugyanis fáradhatatlan munkával minden meglátogatott helyszínt megörökített.

Következő állomásunk Nagyvárad volt, melyet Ady Endre korában „a Körös-parti Párizsként” emlegettek. Itt a székesegyházat és a kanonoksort tekintettük meg. A nagyváradi római katolikus székesegyház a legnagyobb barokk stílusban épült templom Romániában. A központi hajó hossza 70 m, szélessége 30–40 m. Falait carrarai márvány borítja. Két oldalsó hajója és két templomtornya van. II. János Pál pápa 1991-ben a templomot basilica minor rangra emelte. A székesegyház előtt Szent László szobra áll, melyet ünnepi hangulatban megkoszorúztunk. A templomot még Szent László alapította és a legenda szerint itt is van eltemetve. Az ereklye Szent László koponyájának egy darabja, a herma (ereklyetartó) pedig egy aranyozott ezüst mellszobor, amelyik híven követi Szent László arcvonásait. Természetesen ezt a nevezetes helyszínt sem hagyhattuk el énekszó nélkül. „Isten hazánkért térdelünk elődbe”- zengett a közismert népének dallama.

Utunk végéhez közeledve még egy szép élmény várt ránk. A korábban gyermeknap alkalmából megtakarított jegyárak lehetővé tették egy előre nem tervezett program beiktatását is. Nagyszalonta felé vettük utunkat, ahol az 1600-as években eredetileg őrtoronynak épült Csonka Toronyba belépve a város leghíresebb szülötte, Arany János Emlékmúzeumában találtuk magunkat. A Csonka torony nem hétköznapi kiállítótér, az egyes szobák nem egymás mellett helyezkednek el, hanem önálló emeleteken találhatóak. A földszinten Nagyszalonta történelmének kulcspillanatai elevenednek meg a középkortól a 19. századig, bemutatva hogyan hatja át, egyik legjelentősebb 19. századi költőnk műveit. Az első emeleten Arany János életét néhány személyes tárgyának és kéziratainak megtekintésével követhetjük végig, a második emeleten többek között Barabás Miklós felújított Arany-portréja is helyet kapott. A harmadikon a költő otthonának egykori bútorait találjuk. A negyedik emeleten a látogatóknak lehetősége nyílik játékos/interaktív formában tanulni Arany János életéről és költészetéről. A kiállítás sok szép mozzanatából álljon most itt egy Arany vers idézet, melynek második versszakát a Csonka torony falai is őrzik:

EMLÉKÜL                                                                                                                                                                                         Ismerni akarónak

Ha levetve gyarló testet,
Úgy, mint ideállá fested,
Lengne hozzád tiszta szárnyán

Ez a szellem: elbocsátnám.
Igy, ne óhajtsd látni szembe:
Ember ő is, törpe, gyenge;
S tán becsét is, ha csalódnál,
Alább tennéd… a valónál.

A sok szép látnivalóból mindnyájan megőrzünk néhányat! Hazafelé vezető utunkon, úgy gondolom, kollégák és gyerekek egyaránt számot vetettek az élményekből. Tanulóink is elcsendesedtek egy időre, ám a mecseki TV torony látványa előcsalta belőlük a hazatérés örömét. Tanáraik búcsúzó szavait hosszas „köszönjük” felkiáltások skandálásával hálálták meg. Ehhez csatlakozom én is, hiszen a „Határtalanul” pályázati lehetősége nélkül ez a felejthetetlen utazás nem jöhetett volna létre.