25
áPR
2022

Budapesten járt a 8.b (Lázár Ervin Program)

A Lázár Ervin Program keretein belül 2022. április 21-én Budapestre utazhattunk. Az autóbuszt és a Nemzeti Táncszínház programját ajándékba kaptuk. Profi volt a szervezés, időben jött értünk a busz, a sofőrünk kedélyes, türelmes, gyermekbarát volt. Amikor hetekkel korábban megtudtam, hogy a Győri Balett Romance c. darabjára megyünk, kicsit izgultam, hogyan fogják venni ezt a műfajt a nyolcadikosok. Óvatosan beloptam az irodalom órákba: hogyan lehet ilyen-olyan érzelmet egy-egy mozdulattal kifejezni. Érdekes volt, ahogy próbálkoztak a József Attila-verseket mozdulatba sűríteni. Nos, csütörtökön egészen megnyugodhattam: a gyerekek nagyon érdeklődve ülték végig és lelkesen tapsolták meg a Kodály-zenére összeállított koreográfiát. A közönség csupa nyolcadikos gyerek volt az ország minden tájáról, pl. Ózdról, Kalocsáról, Szegedről, no meg persze Budapestről is. Mit mondjak, nem egészen színházhoz szokott társaságba kerültünk…. Büszkék lehettünk: a mieink igazán tisztességesen viselkedtek.

A Táncszínház után a buszunk a Csodák palotájába vitt bennünket.

Itt igazán szabad utat kaptak a gyerekek, az épületen belül mindenki oda ment, azzal játszott, azt nézett meg, amit szeretett volna.

Tartalmas, igényes napot töltöttünk együtt.

Köszönjük a lehetőséget!!!

Néhány diákunk összefoglalója, élménybeszámolója a budapesti napról:

„Nekem az tetszett a legjobban, mikor a balett után (ami nagyon szuper volt) elmentünk a CSOPÁba.”

„A balett előadás elragadó volt. Első alkalmam volt, hogy ebben a műfajban bármit is láttam, és elnyerte tetszésemet.”

„Nem is hittem volna hogy a balett ilyen impozáns. A Csodák Palotája igazán csodálatos volt.”

„A balettnek gyönyörű volt a koreográfiája és elképesztő kecsesen táncoltak a művészek. Nagyon jól éreztem magam.”