28
áPR
2024

Művészetek Napja

2024. április 8-án, a húsvéti szünet utáni első hétfő délután a Pécsi Nemzeti Színház előtt igazi tavaszi napsütésben gyülekeztünk: szereplők, szülők és tanárok, hogy együtt vegyünk részt a Szent Mór Iskolaközpont egyik legnagyobb formátumú hagyományos programján, a Művészetek napján.
A Kicsinyek kórusa megadta a délután hangulatát: először énekes játékokat adtak elő kis koreográfiával, majd Bárdos Lajos Bikaviadal című művét énekelték nagy sikerrel. A néptáncosok élő zenére ropták. A zenekarok: fafúvósok, vonósok, ütősök, rézfúvósok előadásából látszott-hallatszott, mennyi verejtékes munkaóra van a csillogó előadás hátterében. A kórusvezetők régi álma vált valóra, amikor a felsősök Nagykórusa előtt a szintén felsősökből toborzott Fiúkórus énekelt a színpadon. Az ő reneszánsz kort idéző daluk közben iskolánk hatodikos lányai saját maguk által koreografált reneszánsz táncot mutattak be – korabeli viseletben. Vastaps követte az előadásukat. Az utolsó blokkban a legnagyobbak énekét hallhattuk: a Leánykar és a Vegyeskar lépett fel.
A zenés előadások között a képzőművészeti csoportok munkáiból összeállított vetítésekben gyönyörködhettünk.
Fantasztikus rajzok, festmények, grafikák, kerámiatárgyak, textilből készült alkotások fotóit láthattuk.
Gratulálunk a szereplőknek, alkotóknak – és hálásan köszönjük a felkészítő tanárok áldozatos munkáját!

 

Leave a Reply