30
SZEPT
2020

Október 1. A Zenei Világnapja

Idei megemlékezésünket jelentősen aláássa a járványhelyzet miatti intézkedésekhez való kötelezettségünk. Épp ezen a napon indul a lázméréssel beléptetés, és a szoros gyülekezés szigorúbb tilalma. Eddigi eseményeink pont arról szóltak, hogy együtt, sokan, közösségben éljük át a zene örömét, énekeljünk, ill. hallgassuk, nézzük zenélő társainkat, élvezzük a zene ajándékát.

Ezúttal a régi eseményekből megmarad a mindkét épületben látható folyamatos képvetítés az elmúlt tanév zenei programjairól. Ezúttal „mindössze” 1562 db kép látható, hiszen március közepétől sajnos nagy lélegzetű és fontos zenei eseményeink maradtak el (Pl. Művészetek Napja, Musica Sacra Egyházzenei Énekverseny, Helikon, Kórus zárókoncert, egyházi ünnepek, stb.).

A zenére való közös vagy egyéni koncentrálást ezúttal most a honlapon segítjük azzal, hogy az említett képvetítést itt is elérhetővé tesszük, ill. a 2019-es Művészetek Napja Zeneművészeti bemutatóiról készült filmet is megnézésre (újranézésre) ajánljuk.

KÉPTÁR a 2018/20-as tanév zenei eseményeiről

VIDEÓ a 2019. április 8 – i Művészetek Napja Zeneművészeti bemutatóiról

KÉPGALÉRIA „A NAP ESEMÉNYEIRŐL”