24
MáRC
2021

Leendő kiscsoportos óvodapedagógusaink bemutatkozása

Kassai Réka vagyok. 14 év gyermekvédelemben eltöltött év után tértem vissza az óvodába. Egy gyermekem van, Zsófi, aki ebben az óvodában töltött 4 boldog évet. Ezek után kerültem én is, már nem anyukaként, hanem óvónőként a Szent Mór oviba.

A gyermeket tiszteletben kell tartani, szeretetben nevelni. Szeretném a gyermekeknek megmutatni a természet szépségét, bevezetni a kultúra világába, a kézművesség alapjaiba. A teremtett világ védelme, az állatok szeretete nagyon fontos számomra.

Én magam szeretek sportolni, futni, kirándulni és ezt a szellemiséget szeretném a gyerekeknek átadni. A mindennapi mozgás elengedhetetlen az egészség megőrzéséhez, melynek igényét kisgyermekkorban kell kialakítani. Játsszanak sokat, találjanak barátokat, teremtsenek új kapcsolatokat. Fontos számomra a szülőkkel való őszinte kapcsolat, mely a gyermekek érdekét szolgálja. Mindent megteszek annak érdekében, hogy a gyermekek számára biztonságos, szeretetteljes, vidám légkört teremtsek.

„A gyerek először játsszon, és ha ebben elfáradt, akkor majd kedvvel, önként veti magát a tanulásra. Mert a gyermek nem lusta, hanem kezdettől fogva mérhetetlenül kíváncsi, és igyekszik elsajátítani a világot. „ (Vekerdy)

 

A nevem Kázmér Zsigmondné Gyánó Judit. Feleség, anya, nagymama vagyok, 18 éves korom óta óvónő. Hivatásomban az óvó-védő feladatomat hiszem a legfontosabbnak. Az anyakép vezérel munkámban is, hogy az óvodásoknak belső biztonságot nyújtsak azáltal, hogy egyszerűen velük vagyok, elfogadva őket, különböző egyéniségeket.

Szeretem terelgetni a gyerekeket az önismeret útján az önbizalom felé. Szeretném, ha egészséges, boldog és boldoguló emberek lennének. Nagyon fontos számomra a közösségépítés is. A kapcsolatok kialakulásáért a szeretet cselekvéseivel, a keresztény és magyar hagyomány értékeinek közvetítésével teszek. Napi gyakorlatomban arra törekszem, hogy a gyermek ki tudja fejezni magát szóban, mesével, alkotással, mozgással, énekkel, tánccal. A szabályozott csoportélet és napirend betartása mellett igyekszem kihasználni a szabadság, élmény, közvetlenség és a derű lehetőségeit, mert szerintem a megismerésnek, tanulásnak is ez az alapja.

 

“ Az én szívem játszik

ingemen átlátszik

másik szívvel tündérkedik

hajnalhasadásig.”

                                   Nagy László