05
DEC
2019

Rotary ünnep a Széchenyi téren

A Rotary Klub Pécs idén 6. alkalommal rendezi adventi jótékony programsorozatát. Nevezetesen a Nádor szálló ablakainak felhasználásával óriási adventi naptárat hoz létre, és minden ablak mögött egy-egy rátermett pécsi diák 100.000,- Ft-os támogatása rejlik. Az adományozási kedv akkora, hogy néha két tanuló is kap egy nap ilyen támogatást. December 5-én is így történt, egy Angster Szakképző Iskolába járó fiú, és egy Szent Mór Iskolaközpontos leány kapta meg a nekik megszavazott díjat. Osztályfőnökeik méltatásával bizonyítják, hogy a segítség méltó és jó helyre kerül. Kovács Dorka sokoldalúságát és szorgalmát, közösségi tevékenységét Velner Eszter méltatta az összegyűltek előtt. A tiszteletükre iskolánk Ritmusvarázs Ütőegyüttese 3 zeneszámmal, Kővári Dani egy ének szólóval és a Vegyeskarunk adventi dalcsokorral léptek fel az erre az alkalomra felépített színpadon. Büszkék vagyunk tanulóinkra, köszönjük nekik és a felkészítő tanároknak a munkáját!

KÉPGALÉRIA
Gyöngyösi István fotóiból