15
JúN
2022

Siker a Nemzetiszínháztörténeti Vetélkedőn

,,Az ember a szíve mélyén örökké oda való, ahol született.”

Tamási Áron szavai ezek, melyek most, az emlékév kapcsán, mikor születésének 125. évfordulóját ünnepeljük, és számos program idézi meg a magyar irodalom klasszikusát, különösen fölerősödnek.

A programok egyike volt a középiskolások számára kiírt

Nemzetiszínháztörténeti Vetélkedő

 

A verseny feladatai most Tamási Áron drámai alkotásai köré rendeződtek.

A február végétől zajló megmérettetés három online fordulója után a döntőt június 10-én Budapesten, a Nemzeti Színházban tartották.

A versenyre nevezett huszonnyolc csapat közül a Maurus Sanctus kvartettje – Fazekas Kincső, Fejér Benedek, Kovács Dorka, Stauróczky Anna – az előkelő 4. helyezést érte el, s nem utolsó sorban egy jelenet erejéig a nemzet színházának falai között színre vihette az ott még sohasem játszott Hegyi patak című Tamási-darabot.

 

„A készülés teljes folyamata nagyon inspiráló volt, olyannyira, hogy még a főváros felé vezető úton is a versenyanyagot gyakoroltuk!  A Nemzeti Színházba érve volt azért bennünk némi megilletődöttség, de ugyanakkor büszkeség is, hogy mi már elmondhatjuk, otthonosan mozgunk a Gobbi Hilda Színpadon, ugyanis a döntő a színházon belül itt zajlott.

A hat, egyébként eléggé összetett elméleti feladat után a hetedik a játék volt, talán a legizgalmasabb és a leglátványosabb valamennyi között.

Az öt főből álló szakmai zsűrihez – A. Szabó Magda irodalomtörténész, a Tamási Áron 125 Emlékév projektvezetője, a zsűri elnöke, Pintér Szilvia drámapedagógus, Huszár Orsolya, az MMA Színházművészeti Tagozatának titkára, Tóth Auguszta és Rubold Ödön, a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművészei – a játék idejére csatlakozott a Nemzeti Színház főigazgatója, Vidnyánszky Attila is.

A verseny teljes folyamata, a közösen végzett munka nagy élmény, kitűnő tanulási lehetőség volt, és nagy öröm az eredmény is számunkra.

Köszönjük tanárainknak a türelmet, melyet a felkészülés során megtapasztaltunk, az iskolavezetés támogatását, Szepi bácsinak a szállítást és a drukkolást a versenyen (ezt szintúgy két diáktársunknak, Józsi Johannának és Mózsi Annának is), és köszönjük a felkészítést Szakács Emília tanárnőnek.”

Fejér Benedek

10.g

Pillanatképek a vetélkedőről